Barion Pixel

1988. november 22-én születtem Budapesten. Középiskolai tanulmányaimat az Újpesti Műszaki Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolában végeztem, majd az ELTE Társadalomtudományi karán diplomáztam. 

A Demokratikus Koalíció alapító tagja és első választókerületi elnöke vagyok Dunakeszin, ahol feleségemmel és kislányommal élek. 2014. októberében Pest megye Önkormányzatának képviselője lettem. 

2019-ben a DK listájáról bejutottam az Európai Parlamentbe.

2022-től Dobrev Klára Árnyékkormányában az árnyék-külügyminiszteri pozíciót töltöm be. 

2023-ban megválasztottak a DK elnökségi tagjának.

A DK politikusaként olyan országot szeretnék, ahol ember és ember között nem tesznek különbséget, ahol a szorgalom és a tehetség az előrejutás záloga, ahol az egyén vallása vagy nemi identitása magánügy. Fiatalként, modern gondolkodásommal, és a versenyszférában szerzett tapasztalataimmal segíteném a DK elnökségét abban, hogy az új generáció, és a hétköznapi emberek számára is érthetővé, és vonzóvá tegyük a párt elképzeléseit, programját. 

 

 

Kapcsolódó cikkek és videók