Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja sajtótájékoztatón figyelmeztetett arra: meglett az eredménye a gyászoló családokat sanyargató bankok profitéhes politikájának, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint ugyanis soha nem látott profitot termeltek 2024-ben a bankok. "Miközben az OTP-től azt a választ kapjuk, hogy annak a családnak sem engedik el a babahitel hátralévő részét, ahol valamelyik szülő meghalt, addig arcpirító módon azt mondják, azért nem szeretnének érdemben változtatni, mert ők nem foglalkoznak politikával. Épp akkor, amikor kiderül, hogy a Csányi Sándor OTP-vezérhez kapcsolódó egyik cég magángépe repteti haza a Maldív-szigetekről a magyar miniszterelnök lányát, Orbán Sárát" - fogalmazott Rónai Sándor.
A DK politikusa felhívta a figyelmet: kizárólag a Demokratikus Koalíció volt az, amelyik felemelte a hangját a bankárkormány és mára a Fidesszel teljesen összemosódott oligarchavilág és bankszektor ellen, hogy ne lehessen kiszúrni, packázni az átlagemberekkel Magyarországon. "A jobboldal mindig a hatalmasok oldalára áll a profit érdekében, és hagyják, hogy kizsigereljék a bankok, az oligarchák, a magyar kormány a hétköznapi embereket. Ezt meg kell állítani, erre nemet kell mondani!" - tette hozzá Rónai Sándor.
A sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük.
DK Sajtóiroda