Barion Pixel

1964. október 10-én születettem Budapesten. Az I. László Gimnázium olasz tagozatos osztályában érettségiztem.  Diplomámat az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakon szereztem meg 1991-ben, utána sorkatonai szolgálatot is teljesítettem. 

Elvégeztem a MÚOSZ újságíró iskoláját és a Magyar Olimpiai Akadémiát.  Főbb újságírói munkahelyeim: Mai Nap, Kurír, Magyar Hírlap, Népszabadság.  Fő szakterületem a kultúra, a média, éveken át parlamenti tudósító voltam. Politikai és kulturális témájú könyvek társszerzője vagyok, több egyetemen tanítottam kommunikációs szakterületen. 
 
Három évig a Ferencvárosi Torna Club Baráti Körének elnökségi tagja voltam.  Filmek, színpadi produkciók (Madách Színház, István, a király Csíksomlyón, Omega együttes stb.) sajtófőnöke voltam, aranylemezes dalszövegírónak mondhatom magam. Évekig vezettem a Magyar Filmszemle sajtóvetítéseit. Társszerzője voltam a Bye-bye Szása című szerzeménynek, amely 1991-ben Az Év Dala, és aranylemez lett. Több világsztárral is dolgozhattam (Colin Firth, Jeremy Irons, Annette Bening, Jiri Menzel, Daniel Craig és mások.) A Könyvjelző című irodalmi folyóirat főmunkatársa voltam.
 
Dolgoztam a Radio Bridge és a Juventus Rádió, az MTV Stúdió című kulturális magazinja, valamint az ATV Fórum műsorvezetőjeként.  2007-2009 között a Gyurcsány-kormány, 2009-2010 között a Bajnai-kormány kommunikációs főtanácsadójaként dolgoztam. 
 
2011-ben a Demokratikus Koalíció (DK) alapító tagja, 2013-2018 között a párt szóvivője voltam. 2023-tól a párt elnökségi tagjává választottak. A 2018-as választáson a DK országos listáján nyertem mandátumot, 2022-ben újra bejutottam a Parlamentbe. Tagja voltam a Kulturális Bizottságnak, jelenleg a Törvényalkotási Bizottságnak. Kulturális talk show-t vezetek Újbudán. Futballoztam az újságíró válogatottban, részt veszek a Mesevarázs című programban, kórházban szoktam mesét olvasni gyerekeknek. 
 
Két gyermek édesapja vagyok. 
Kapcsolódó cikkek és videók