Barion Pixel
A kormány tiltott pártfinanszírozást folytat

A kormány tiltott pártfinanszírozást folytat

2019.02.25.

A kormány tiltott pártfinanszírozást folytat


     Budapest, 2019. február 25., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordul, mert szerinte a kormány tiltott pártfinanszírozást folytat.

    A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kabinet újra közpénzmilliárdokból kampányol, ezúttal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ellen. A mostani plakátkampány tájékoztatónak "hazudott", de nem tájékoztat semmiről - fogalmazott Gréczy Zsolt, aki szerint ez egy politikai kampány, aminek az az egyetlen célja, hogy a Fideszt erősítse, ezért tiltott pártfinanszírozásnak minősül.


    A számvevőszék szemet huny a törvénysértés felett, ezért a DK kérdéseket tesz fel Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének - közölte.
    A DK arra kíváncsi, hogy a szervezet milyen büntetést szab ki azért, mert az állam közpénzből nyújt tiltott támogatást a Fidesznek - ismertette. Azt is meg szeretnék tudni, hogy mikor "vasalják be" a Fideszen azt a több tízmilliárd forintot, amit a kampányba bújtatva "az államtól kapott".    


    Arra kérdésre, kinek a döntése nyomán került Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának élére, Gréczy Zsolt azt felelte, hogy Dobrev Klára rengeteg ajánlást kapott a párt helyi szervezeteitől, a végső döntést pedig a párt elnöksége hozta meg.


    Reagáltatták arra a Magyar Nemzetben korábban megjelent interjúra is, amiben Gyárfás Tamás, az úszószövetség volt elnöke azt mondta, hogy az olajügyekben elhíresült vállalkozó, Portik Tamás nagyon szeretett volna Gyurcsány Ferenccel találkozni, aki 2004-ben lett miniszterelnök. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a büntetőügyekben a vádlottak "szoktak kéket, zöldet mondani", és nem hiszi, hogy ezt neki kommentálnia kellene.

 

Gréczy Zsolt
frakciószóvivő, országgyűlési képviselő
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok