Barion Pixel
Gréczy Zsolt: Egységben Magyarországért - garantálni kell a kultúra szabadságát!

Gréczy Zsolt: Egységben Magyarországért - garantálni kell a kultúra szabadságát!

2022.01.13.

Gréczy Zsolt: Egységben Magyarországért - garantálni kell a kultúra szabadságát!

 

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció politikusa Brenner Kolomanmal, a Jobbik, Halmai Róbert, a Momentum, és Hiller István, az MSZP politikusával tartott közös sajtótájékoztatót az ellenzék kultúrpolitikájáról.

 

A DK politikusa azt mondta: a Nemzeti Együttműködés Rendszere az elmúlt 11 évben gyorsuló ütemben szállta meg a kultúra területét. Döntéseit érdemi egyeztetés, társadalmi, szakmai konszenzus nélkül hozta meg, kimondott célja a szellemi, intellektuális tér elfoglalása, egy új kulturális elit kialakítása, a klientúra kizárólagos hatalmi helyzetbe hozása - tette hozzá. Gréczy Zsolt közölte: kormányváltás esetén az új kabinet rendszerszintű változásokat kíván véghezvinni. A kultúrpolitika nem köteleződhet el egyetlen politikai párt és világnézet mellett sem, ezért a tehetségre, a szakmai minőségre összpontosítva, az érintettek bevonásával szervezik át a jelenlegi rendszert - mondta.

 

Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnöke hangsúlyozta, hogy a kultúra nemzeti alap, ezért is javasolja az ellenzék kulturális programját előkészítő bizottság egy önálló Kulturális Minisztérium létrehozását. Azt ígérte, hogy a Magyar Kultúráért Alapítványnak juttatott ingatlanvagyon "visszaszáll a magyar polgárok közösségére", és a művészeti életet szolgáló közvagyon lesz. Hozzátette, visszaállítják a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, valamint a Magyar Művelődési Intézetet és a Képzőművészeti Lektorátust; felülvizsgálják a Magyar Művészeti Akadémia "túlzó jogköreit", illetve kezdeményezik a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémia jogállásának és művészeti feltételeinek rendezését. A jelenlegi előadóművészeti támogatások rendszerét a források megtartása mellett, átláthatóan és igazságosan fogják újraalkotni, hogy a magyar kultúra mindenkié legyen - mondta.

 

Halmai Róbert, a Momentum kultúrpolitikusa azt ígérte, hogy újjászervezik a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA). Az NKA elnöke jelenleg Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, de a posztot nem töltheti be politikus, ezért egy elismert szakembert kérnek fel a helyére - közölte. Az új kormány azonnali, minimálisan 30 százalékos béremelést biztosít a kulturális szakembereknek, elsősorban azoknak, akik kistelepüléseken, önkormányzati intézményekben dolgoznak - mondta Halmai Róbert. Emellett átfogó bérrendezést és életpályamodellt dolgoznak ki, bevezetik a kulturális terület közszolgálati jogviszonyát, vissszavezetik a szociális helyzettől függő felmentési védelmet, a kedvezőbb végkielégítést, valamint a jubileumi jutalmat - sorolta.

 

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke arról beszélt, hogy a kultúra nem lehet a politika szolgálója, de az elmúlt egy évtizedben a hatalom mégis megpróbálta elfoglalni a szellemi, intellektuális teret. A politikának van szerepe a kultúrában, mégpedig az, hogy teremtsen lehetőséget, keretet, teremtse meg a finanszírozás feltételeit - jelentette ki a képviselő. Ne a politika határozza meg, hogy mi a jó, de tegyen meg mindent azért, hogy az alkotók szabadságban, színvonalas alkotásokat hozzanak létre! - fogalmazott. Hiller István végül azt ígérte, hogy a kormányváltás után az Országos Széchényi Könyvtárat új, korszerű épületben helyezik el.

RSS
Kapcsolódó politikusok