Barion Pixel
 DK megtiltaná, hogy a polgármesterek éveken keresztül halmozzák fel a szabadságukat

DK megtiltaná, hogy a polgármesterek éveken keresztül halmozzák fel a szabadságukat

2019.12.03.

 DK megtiltaná, hogy a polgármesterek éveken keresztül halmozzák fel a szabadságukat

    Budapest, 2019. december 2., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy a polgármestereknek a következő esztendő március 31-ig ki kelljen venni az éves szabadságukat. Amennyiben ezt nem teszik meg, a korábbról megmaradt szabadnapjaik elvesznének.

    A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként elmondta, azért kezdeményezik a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosítását, mert a "bukott" fideszes polgármesterek milliókkal rövidítik meg az önkormányzatokat, amikor sokéves, "állítólag" ki nem vett szabadságokat váltanak ki pénzzel. Ezt az emberek többsége nem teheti meg, ugyanis a szabadságokat nem lehet évekig gyűjtögetni. "Ez most csak a bukott fideszes polgármesterek kiváltsága" - fogalmazott Gréczy Zsolt.
    A képviselő hangsúlyozta, hogy a törvénymódosításaikat a DK polgármestereinek kérésére nyújtják be.
    A politikus emlékeztetett, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt nyilatkozta, amennyiben az önkormányzatok változást akarnak az ügyben, akkor annak a kormány nem fog az útjába állni.
    Más témában kérdezték arról, hogy a Fidelitas hétvégi kongresszusán Kósa Lajos azt mondta az önkormányzati választásról, hogy "az antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal, a zsidók kénytelenek voltak - vagy lehet, hogy jól is esett nekik - a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe". A Fidesz alelnöke később a Facebookon azt írta, "A Fidelitas szombati rendezvényén elhangzott mondataimban, talán félreérthető módon, arra utaltam, hogy az ellenzéki együttműködés a holokausztban elveszített zsidó honfitársainkon korábban gúnyolódó jobbikosokra is kiterjed, őket legitimálja. Ha szavaimmal, megfogalmazásommal akár egyetlen magyar zsidó polgártársamat is megsértettem, úgy azért tőlük bocsánatot kérek..". Gréczy Zsolt úgy értékelte az esetet, hogy Kósa Lajosnak már a hétvégi kijelentésnél kevesebbért is távoznia kellene a közéletből.
    Kérdezték arról is, hogy a Momentum számos szerződést kért ki a kispesti vagyonkezelőtől, de azokat hiányosan kapták meg. Soproni Tamás, a Momentum terézvárosi polgármestere ezt követően kilátásba helyezte, hogy felborulhat a kispesti ellenzéki együttműködés. A DK frakciószóvivője válaszában leszögezte: amelyik dokumentum közérdekű és a nyilvánosságra tartozik, azt nyilvánosságra kell hozni. Hozzátette, érdemes leülni és elmagyarázni a döntéshozóknak, hogy ilyen ügyekkel nem érdemes veszélyeztetni az együttműködést.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok