Barion Pixel
Gréczy Zsolt: Orbán elindította a kultúrharcot, de el fogja veszíteni

Gréczy Zsolt: Orbán elindította a kultúrharcot, de el fogja veszíteni

2019.12.10.

Gréczy Zsolt: Orbán elindította a kultúrharcot, de el fogja veszíteni



Gyalázatos, ami az országgyűlésben történik; Orbán Viktor semmit nem értett meg október 13. üzenetéből. Gréczy Zsolt frakciószóvivő sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Demokratikus Koalíció szolidaritást vállal a színházakkal és a könyvkiadókkal.

 

– Orbán nem értette meg, hogy elég az erőszakos nyomulásból, elég a diktatúra építéséből, s mindezeket változatlanul folytatja. Most éppen a  kulturális intézmények kerültek napirendre, például a színházak, ahol döbbenetes módon olyan állapotot próbálnak teremteni, hogy aki a pénzt adja, az parancsol. Viszályt szítanak a társulatokban a színházigazgatókkal, s olyan helyzetet akarnak létrehozni, hogy csak azok a színházak maradhassanak talpon, amelyek a kormány számára szimpatikus darabokat játszanak. Ez elfogadhatatlan. 

 

Orbán teljesen értelmetlenül nyitotta meg a kultúrharcot, mert a szellem szabadságával szemben soha senki nem nyerhet háborút.

 

De a színházak mellett már a könyvkiadókat is próbálja megregulázni a kormány, oly mértékben beavatkozva, hogy a szerzők személyes adatait, lakcímét is szeretnék megtudni. Így ha valaki a kormánynak nem tetsző regényt, színdarabot vagy novellát ír, kiszivárogtathatják személyes adatait, s ezzel zaklatásnak teszik ki – figyelmeztetett Gréczy Zsolt.

 

A Demokratikus Koalíció nem fogadja el a szellemi élet ellen vívott háborút, és minden olyan szándékot támogat, amely a kultúra szabadságát védi.

 

Gréczy Zsolt szerint nem szabad megengedni, hogy az Orbán-kormány bármilyen szinten is beavatkozon a kultúrába, s bíznak abban, hogy a fővárosi önkormányzat is erős lesz, megőrizve a színházak eddig még maradt függetlenségét, és nem fogja megengedni, hogy a kormány emberei beavatkozzanak abba, hogy kik irányítsák a színházakat. 

 

– Arra is felhívom a figyelmet, hogy Varga Judit igazságügyminiszter jelenleg éppen Brüsszelben magyarázkodik a hazai jogállami helyzetről, miközben 

 

Európában elképzelhetetlen lenne, hogy egy kormány ennyire beavatkozzon a színházak és a könyvkiadók mindennapjaiba. 

 

Bízom benne, hogy az Európai Néppárt illetékesei is figyelnek majd erre, amikor napirendre kerül a Fidesz kizárása, hiszen látható, hogy az Orbán-kormány ebben a kérdésben is lábbal tiporja a jogállami normákat. Ennek nem csak polikai, de erkölcsi következményekkel is kell járnia – mondta Gréczy Zsolt. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció szolidáris a színházakkal és a könyvkiadókkal, mint ahogy szolidaritást vállalt korábban a Magyar Tudományos Akadémiával, a pedagósusokkal, az orvosokkal és mindazon társadalmi csoportokkal, akik tiltakoznak az Orbán-kormány galádságai ellen.

 

Fontos lenne, ha ezek a társadalmi csoportok nem csak külön-külön, hanem együtt is hallatnák a hangjukat, szolidaritást vállalva egymásért, ezzel még erősebbé tenni október 13. üzenetét, mert abból Orbán szemmel láthatóan semmit sem értett meg.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok