Barion Pixel
A DK kitartásra bátorítja a Magyar Tudományos Akadémiát, amellyel szolidaritást vállal

A DK kitartásra bátorítja a Magyar Tudományos Akadémiát, amellyel szolidaritást vállal

2019.05.06.

A DK kitartásra bátorítja a Magyar Tudományos Akadémiát, amellyel szolidaritást vállal

 

Ahol egy „gránitszilárdságú” Alaptörvény módosításait már számon sem lehet tartani, semmiféle garancia nincs az Akadémiai függetlenség megőrzésére. A Demokratikus Koalíció szolidáris az MTA-val: erről Gréczy Zsolt képviselő, a kulturális bizottság tagja, frakciószóvivő beszélt újságíróknak.


– Folytatódik az áldatlan vita a Magyar Tudományos Akadémia és az Orbán-kormány között, melynek tétje a magyar tudomány és a magyar kutatás függetlensége. Az Orbán-kormány úgy viselkedik, mintha a kutatás szabadságának az lenne a feltétele, hogy a kormánytól kapott pénz fejében tűrjék el Orbán kívánságait, így például az akadémiai kutatóhálózat függetlenségének felszámolását, illetve a kutatóintézetek élére kinevezett politikai komisszárokat.

A Demokratikus Koalíció egyetért a Magyar Tudományos Akadémia vezetőivel, hogy ezek a feltételek elfogadhatatlanok. Palkovics miniszter most megint előállt egy újabb javaslattal, amelyben azzal érvel az Akadémia megszállása mellett, hogy az emberek így pontosan megtudják, mire költik a közpénzt. A DK szavazói és az emberek többsége azonban jól látja, mire megy el a közpénz: általában fideszes politikusok meggazdagodására, mihelyst a közpénzes mézes bödön közelébe jutnak.

A miniszter azzal is érvel az Akadémia „védelme érdekében”, hogy az Alaptörvény garantálja az MTA szabadságát és autonómiáját. Pontosan látjuk, hogy Orbán „gránitszilárdságú” Alaptörvénye mennyit ér: a „kőbe vésett” törvény módosításainak azóta se szeri, se száma – jelentette ki Gréczy Zsolt.

A képviselő szerint Palkovics László szava semmire nem kötelezi a kormányt, mert egy kétharmados törvényjavaslattal simán megváltoztathatják az Alaptörvényt, és máris lőttek az Akadémia függetlenségének.

A Demokratikus Koalíció szolidaritást vállal a Magyar Tudományos Akadémiával, s arra buzdítjuk, hogy továbbra is álljanak ki függetlenségük mellett, ne engedjék, hogy a kormány megszállja intézményeiket.

Már így is rengeteg kár érte az Akadémiát, sokan kiestek az ösztöndíjprogramokból, számos kutató pedig elhagyni készül az országot, hogy nyugat-európai tudományos műhelyekhez csatlakozzanak, ahelyett, hogy itthon kamatoztassák a tudásukat. – Szeretnék bízni abban, hogy Palkovics László, aki mostanában olcsón bérel lakást a budai Várban, talán átsétál Orbán Viktorhoz, s elmagyarázza főnökének, hogy ezekből a tervekből inkább károk származnak, s nem haszon. Mi, európai magyarok, a DK-ban azért fogunk dolgozni, hogy Magyarország egy olyan Európai Egyesült Államokban létezhessen, ahol a kutatás, a tudomány autonómiája megmarad és érvényesül. Ezért a DK szolidáris az Akadémiával, s arra bátorítjuk, hogy tartsanak ki, ne engedjenek a politikai nyomásnak, bármekkora összeggel és bármilyen zsarolással áll elő Palkovics László, vagy a kormány bármelyik tagja – mondta Gréczy Zsolt.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok