Barion Pixel
Az MTVA ragyogóan illeszkedik Orbán pártállamába - Kiállunk az állami tévé volt riportere mellett!

Az MTVA ragyogóan illeszkedik Orbán pártállamába - Kiállunk az állami tévé volt riportere mellett!

2019.10.31.

Az MTVA ragyogóan illeszkedik Orbán pártállamába - Kiállunk az állami tévé volt riportere mellett!

Perrel fenyegeti az MTVA korábbi munkatársát, Balogh Krisztinát, aki korábbi felmondása után kitálalt az állami tévé kézivezérelt működéséről. Az MTVA szerint ez a nyilatkozat hátrányos színben tünteti fel őket.

A Demokratikus Koalíció kiáll a perrel fenyegetett Balogh Krisztina mellett. Nem titok, hogy hogyan működik az orbáni Magyarországon a propagandamédia, nem titok, hogy a híreket felsőbb utasításokra szerkesztik a kormány szája íze szerint, és azzal is tisztában vagyunk, hogy mennyire nehezen viselik el az igazságot. Az MTVA hiába próbálja bizonygatni függetlenségét és jó színben feltűnni. Varju László DK-s országgyűlési képviselő megverésével sikerült már bizonyítaniuk, hogy mennyire hűséges szolgálói a hatalomnak, a riporternő megbüntetésével is csak ezt erősítik. Mi, európai magyarok azonban pontosan tudjuk kinek dolgoznak, és egy szót sem hiszünk el a hazugságokból.

 


Gréczy Zsolt
országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság tagja
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok