Önéletrajz

1969. június 17-én születtem Karcagon. Nős vagyok, két gyermek édesapja. 
Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat Debrecenben végeztem. 
1993-ban szereztem diplomát az ELTE Állam – és Jogtudományi Karán. Egyetemi éveim alatt előadásokat hallgattam a dél-afrikai Stellenboschban és Johannesburgban, Brüsszelben pedig pénzügyi, - Szöulban tőkepiaci tanulmányokat hallgattam. 
Angolul és oroszul tágyalási szinten beszélek.
Foglalkozásomat tekintve politikus, jogász vagyok, korábban a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára voltam. 
2006 óta vagyok a magyar Parlament tagja. 
Fő tevékenységi területeim: nemzetközi kapcsolatok, külkereskedelem, európai ügyek, környezetvédelem, környezeti nevelés, energetika, esélyegyenlőség. 
A Demokratikus Koalíció tagja vagyok. 
2006 óta vagyok tagja az Országgyűlésnek, 2018 óta az Európai Bizottság alelnöke, és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja vagyok. 
2014 és 2018 között a Külügyi Bizottság tagjaként dolgoztam, 2009 és 2010 között a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára voltam. 
2010-től 2011-ig a Fenntartható Fejlődés Bizottságának alelnökeként, míg korábban (2008 és 2009 között) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkáraként dolgoztam. 
Közéleti szerepvállalásaim során tagja voltam a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanácsnak 2008 és 2009 között. 
Az MSZP Hajdú-Bihar Megyei elnöke voltam 7 éven keresztül 2003-tól 2010-ig. 
Tagja vagyok a Magyar ENSZ Társaságnak, és elnöke a Nagy Fal Magyar – Kínai Barátság Egyesületnek, alapítója vagyok továbbá a Kínai- Magyar Barátságért Kitüntető Díjnak. 
A Magyar Földrajzi Társaság és a Nemzetközi Parlagfű társaság tagja vagyok.

Email: drolahlajos@dkp.hu 
Facebook: www.facebook.com/drolahlajos

Kapcsolódó cikkek és videók