Barion Pixel
Leszavazta a Fidesz a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatát - Nem akarják, hogy több pénz maradjon az önkormányzatoknál

Leszavazta a Fidesz a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatát - Nem akarják, hogy több pénz maradjon az önkormányzatoknál

2020.02.17.

Leszavazta a Fidesz a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatát - Nem akarják, hogy több pénz maradjon az önkormányzatoknál

 

A Demokratikus Koalíció korábban törvényjavaslatot nyújtott be a mobilparkolás egységesítéséért, hogy az autósok többé ne járjanak rosszul, ha ezt választják. A javaslat szerint a mobilszolgáltatóknak egységes díjszabást kellett volna megállapítaniuk, valamint a javaslat teljesen eltörölte volna az eddigi ötven forintos jutalékukat, és a jelenlegi tíz százalék helyett maximum 2,5 százalékban részesültek volna az önkormányzatok pénzéből, hogy ennyivel is több forrás maradjon az önkormányzatoknál, és ennél is kevesebbe kerüljön az autósoknak a parkolás.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány egyértelműen a fővárosi kerületeket és az autósokat akarja büntetni. Azzal, hogy leszavazták a javaslatot, bizonyítják, hogy a saját zsebükön kívül semmi nem érdekli őket, sem az önkormányzatokra, sem az autósokra nem gondolnak. Mi, európai magyarok felháborítónak tartjuk a fideszes politikusok képmutatását, és továbbra is azért fogunk dolgozni, hogy a kerületek és az autósok életét megkönnyítsük.

 


Oláh Lajos
A DK országgyűlési képviselője

RSS
Kapcsolódó politikusok