Barion Pixel
A Demokratikus Koalíció javaslatai a koronavírussal kapcsolatos járványhelyzet kezelésének elősegítésére és a vírus terjedésének megelőzésére
A Demokratikus Koalíció javaslatai a koronavírussal kapcsolatos járványhelyzet kezelésének elősegítésére és a vírus terjedésének megelőzésére 2020.03.08.

A Demokratikus Koalíció javaslatai a koronavírussal kapcsolatos járványhelyzet kezelésének elősegítésére és a vírus terjedésének megelőzésére

 

Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a koronavírus-járvány már hazánkban is megjelent, napról-napra nő a regisztrált esetek száma, sokan kerülnek karanténba, ebben a helyzetben pedig már nem lehet ködösíteni és felelőtlenül cselekedni, vagy elbagatellizálni a kérdést. 

 

“Éppen ezért fogalmaztunk meg újabb javaslatokat, amelyekkel a járványhelyzet kezelését kívánjuk elősegíteni, hiszen mindannyiunk érdeke - a kormánypártoké és az ellenzéké is - hogy érdemi intézkedések történjenek, minél hatékonyabban megakadályozzuk a fertőzés terjedését, a lakosság pedig jól tájékoztatott és felkészült legyen.” - közölte a politikus. 

 

Oláh Lajos ezt követően felsorolta a Demokratikus Koalíció javaslatait. 

 

  • Meg kell határozni, azokat az országokat, területeket, ahonnan ha beutazik valaki, akkor kötelezően jelentkeznie kelljen a megfelelő egészségügyi szervnél és karanténba kelljen mennie. Ennek megszegését visszatartó erejű pénzügyi szankciókkal kell büntetni! Ezeket a helyeket naponta frissítve közzé kell tennie a kormánynak
  • Le kell állítani az osztálykirándulásokat, csoportos egyetemi utakat
  • A koronavírus tesztek elvégzését ki kell szélesíteni - emlékezzünk csak, többen beszámoltak, például a beteg iráni diák környezetéből, hogy jelentkeztek tesztre, de azt nem végezték el rajtuk
  • Határozzák meg, hogy milyen típusú, létszámú rendezvényeket kell lemondani, elhalasztani
  • Legyen kötelező a közintézményeknél a kézfertőtlenítő használata
  • A nyugdíjas klubok rendezvényeit fel kell függeszteni, el kell halasztani, hiszen ők kimondottan veszélyeztetett korosztály
  • A cégeknek fel kell készülniük arra, hogy azok a munkavállalók, akiknek az esetében ez lehetséges, inkább home office-ban dolgozzanak - ezt a kormánynak kell kezdeményeznie
  • Az állam biztosítson forrás az önkormányzatoknak a közösségi terek, közösségi közlekedési eszközök fertőtlenítésére
  • Biztosítsa az állam központilag a fertőtlenítő szereket a közintézményeknek, hogy ne nekik kelljen ezt beszerezni
  • Minden helyen, ahol napi száz főnél több megfordul legyen kötelező a napi háromszori fertőtlenítés
  • A kormány indítson angol nyelvű tájékoztató-honlapot, készítsenek több nyelven szórólapokat és plakátokat, valamint indítsanak el egy angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálatot, hogy a turisták, illetve más magyarul nem beszélő, hazánkban tartózkodó állampolgárok is kaphassanak az itteni helyzetről tájékoztatást, valamint kérhessenek segítséget
  • Kártérítési alapot kell elkülöníteni az esetleges karanét miatt kieső munkabérekre, ahogyan azt a DK már korábban is javasolta



“Sajnos látnunk kell, hogy a koronavírusjárvány elképesztően agresszívan terjed, óriási problémákat okoz világszerte a betegség hatékony megelőzése, a katasztrófahelyzet kezelése.” - mondta a DK országgyűlési képviselője, hozzátéve:  a magyar egészségügy amúgy is rossz helyzetben van, ha a fertőzöttek száma sokszorosára ugrik, akkor bele fognak roppani az orvosok, ápolók, a mentők és minden egészségügyi dolgozó. 

 

“Ezért is nagyon fontos, hogy mindent megtegyünk a vírus terjedésének hatékony megelőzéséért. Sajnos sok dolgot nem tudunk még a vírusról, bár világszerte kutatók dolgoznak azon, hogy pontosan feltérképezzék, mivel is állunk szemben. Nekünk viszont most a fő feladatunk felkészülni és útját állni, amennyire lehet a fertőzés terjedésének.” - közölte a képviselő. 

RSS
Kapcsolódó politikusok