Barion Pixel

1986-ban születettem Budapesten. 2019 novembere óta vagyok a Magyar Liberális Párt elnöke, a 2018. évi parlamenti választáson listás képviselői mandátumot szereztem. Később kiléptem a Párbeszéd frakciójából. 2019. december 9-én jelentettem be, hogy belépek a DK parlamenti frakciójába.

Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban folytatott tanulmányaimnak elvégzését követően, 2011-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szereztem diplomát Nemzetközi Gazdaság szakon. Közben 2008-ban egy évig vezettem a kar Hallgatói önkormányzatát, ahol elnöki mandátumomnak megszűnését követően, a szervezet külső, marketingkommunikációval és újságírással foglalkozó munkatársa voltam. 2010-ben elnyertem a Berlini Szabadegyetem ösztöndíját, ahol a Politikatudományi Intézet hallgatójaként, a nemzetközi kapcsolatok, az emberi jogok, a diplomácia, valamint az európai integráció témakörében bővítettem ismereteimet. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi karának doktorandusz hallgatója vagyok.

2009-ben egy évig vettem részt a TV2, a legnagyobb, országos kereskedelmi tévécsatorna sajtóosztályának munkájában. Államvizsgám után egy rendezvényszervezéssel foglalkozó brit cégnél helyezkedtem el Berlinben. A német fővárosban eltöltött három év után a Magyar Liberális Párt alapítója voltam és egy évre rá a párt ügyvivője, valamint az ifjúsági szervezet, a Fiatal Liberálisok alapítója és vezetője lettem, majd a 2018-as Országgyűlési választásokon mandátumot szerztem. 2019 decembere óta a Magyar Liberális Párt elnöke vagyok.

2020-ban házasságot kötöttem Csőzik Lászlóval, Érd polgármesterével. 

2022-től Budapest főpolgármester-helyettese vagyok.

Kapcsolódó cikkek és videók