Barion Pixel
Varju László, Bősz Anett: Az ellenzék válaszokat követelt Varga Mihály pénzügyminisztertől a rekordmagas infláció kapcsán

Varju László, Bősz Anett: Az ellenzék válaszokat követelt Varga Mihály pénzügyminisztertől a rekordmagas infláció kapcsán

2021.11.16.

Varju László, Bősz Anett: Az ellenzék válaszokat követelt Varga Mihály pénzügyminisztertől a rekordmagas infláció kapcsán

 

Varga Mihály pénzügyminiszter parlamenti költségvetési bizottsági éves meghallgatása után Varju László, a bizottság elnöke a költségvetési bizottság tagjaival tartott sajtótájékoztatót: Bősz Anettel, a DK frakcióvezető-helyettesével, a Liberálisok elnökével, Demeter Mártával és Potocskáné Kőrösi Anitával.

 

Varju László a sajtótájékoztatón elmondta: a meghallgatást követően jelentős vita és véleménykülönbség maradt Varga Mihály és az ellenzéki képviselők között a meglévő adatok, a korábbi várakozásokhoz mért növekedés és a ma publikált GDP-adatok tekintetében. A DK alelnöke úgy fogalmazott: már látszanak a homokba épített NER-várnak a nehézségei, omladozó romok is vannak, ehhez képest Varga Mihály a költségvetés lehetőségeiről beszélt.

 

Bősz Anett arra hívta fel a figyelmet: a gazdasági növekedésért a rekordmagas infláció felel, ezért a Költségvetési Bizottság teljes joggal kérdezheti a pénzügyminisztert a költségvetési hiány és az államadósság mértékéről, ezzel szemben a Fidesz ismét távol maradt az üléstől. Bősz Anett Varga Mihály megjegyzésére, miszerint a kormányzat saját lábon áll, úgy reagált: ha 4,5 milliárd eurónyi kötvénykibocsátást eszközöl a kormányzat, az nem a saját lábon állás modellje.

 

Potocskáné Kőrösi Anita az önkormányzatok forráselvonásával kapcsolatban arról kérdezte a pénzügyminisztert, hogy az önkormányzatok milyen kompenzációkra számíthatnak. A Jobbik képviselője szerint az önkormányzatoknak sokkal fontosabb szerepet kellene kapniuk a költségvetés és a forrásmegosztás tekintetében, a 2022 után felálló új kormány a pályázati rendszer felülvizsgálatával pedig helyre fogja állítani ezt a rendszert. Demeter Márta a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók béremelésével kapcsolatban megjegyezte: az egyszeri juttatás nem fogja megállítani a területen fellépő munkaerőhiányt.

RSS
Kapcsolódó politikusok