Barion Pixel
Dr. Bősz Anett: A DK mindent megtesz a színházak megmentéséért az önkormányzatokban, míg az Orbán-kormány megszorításai megfojtják a kulturális élet szereplőit

Dr. Bősz Anett: A DK mindent megtesz a színházak megmentéséért az önkormányzatokban, míg az Orbán-kormány megszorításai megfojtják a kulturális élet szereplőit

2023.03.11.

Dr. Bősz Anett: A DK mindent megtesz a színházak megmentéséért az önkormányzatokban, míg az Orbán-kormány megszorításai megfojtják a kulturális élet szereplőit

 

Végveszélybe került a színházi élet Magyarországon: 35 milliárd forintot vontak el a magyar állam költségvetésének kulturális részéből, és mivel az állami megszorításokkal kivéreztetett önkormányzatok egyre nehezebben támogatják saját forrásaikból a települések színházi életét, több évtizedes múlttal rendelkező társulatok szűnhetnek meg, vagy már jelentették is be az évad végén való megszűnésüket.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány megszorításai megfojtják a kulturális élet szereplőit, miközben a sportra háromszor annyi pénzt fordítanak a költségvetésben, mint amennyiből meg lehetne menteni a kulturális intézményeket. Csák János kulturális miniszter már nyíltan kimondta, hogy az Orbán-kormány szerint csak azok a magyar emberek részesülhetek a kultúrában, akik meg tudják azt fizetni. Ezzel szemben a Demokratikus Koalíció mindent megtesz az önkormányzatokban, hogy biztosítsa a színházi élet fennmaradását. Ezért hozta létre például a Fővárosi Önkormányzat a színházi mentőöv programot Budapesten, amelyben 150 millió forintot fordítottak a társulatok támogatására, és ezért csoportosítottak át a fővárosi költségvetésben forrásokat a kőszínházak megmentésére. Ez volt az utolsó mozgástere az önkormányzatnak, most már a kormánynak kellene cselekednie. Mára az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy a kultúra minden egyes magyar ember számára elérhető maradjon.

RSS
Kapcsolódó politikusok