Barion Pixel
Bősz Anett: Azoknak is joguk van színházba és könyvtárba járni, akik ezt a megélhetési válság miatt nem engedhetik meg maguknak

Bősz Anett: Azoknak is joguk van színházba és könyvtárba járni, akik ezt a megélhetési válság miatt nem engedhetik meg maguknak

2023.02.11.

Bősz Anett: Azoknak is joguk van színházba és könyvtárba járni, akik ezt a megélhetési válság miatt nem engedhetik meg maguknak

 

„Tizenkét év orbáni kormányzás után lehullt a lepel, mert Csák János kulturális és innovációs miniszter mondataiból végre kiderült, hogy az oktatás és az egészségügy mellett a kultúrát is semmibe veszi az Orbán-kormány. Csák János szerint a kulturális intézményeket – például a színházakat vagy a könyvtárakat – azoknak kell eltartania, akiknek van rá pénzük, vagyis azoknak, akik szerinte az elmúlt 12 év alatt meggazdagodtak. Vagyis az Orbán-kormány a jövőben ugyanúgy megszorításokkal akarja kivéreztetni a kulturális intézményeket, ahogy tette azt az iskolákkal, a kórházakkal, valamint az önkormányzatokkal” – jelentette ki Bősz Anett főpolgármester-helyettes.

„A Demokratikus Koalíció elutasítja az Orbán-kormány kirekesztő felfogását, amely szerint csak a kiváltságos keveseknek joguk élvezni a településük által nyújtott kulturális és szabadidős lehetőségeket. A Demokratikus Koalíció szerint azoknak a magyar embereknek is joguk van színházba és könyvtárba járni, illetve a szabadidejüket minőségi módon eltölteni, akik ezt a megélhetési válság miatt nem engedhetik meg maguknak. A kulturális és szabadidős intézmények megfelelő mértékű pénzügyi támogatása pedig a magyar állam és az önkormányzatok feladata” – fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

Bősz Anett szerint ezt a szemléletet képviselte Budapest főpolgármester-helyetteseként is, hiszen elindították a fővárosban a Nappali Menedék Programot, amelyben több kulturális intézmény mellett élén jár a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum és a Budapesti Művelődési Központ is. A program keretében a könyvtárakban is meghirdették a nyitott ajtók politikáját, amely összefügg a Demokratikus Koalíció polgármesterei által létrehozott Rezsimenedékekkel. Ennek lényege, hogy akiknek a hétszeres rezsiemelés miatt súlyos problémát jelent a téli fűtés- és áramszámla kifizetése, azok más önkormányzati intézményekhez hasonlóan a könyvtárakban is átveszélhetik a napjuk egy részét, és az időt például a diákok házifeladat-írással, mások pedig olvasással, internetezéssel tölthetik.

A főpolgármester-helyettes elmondta, ezen felül további kulturális és szabadidős lehetőségeket biztosítottak a rászorulóknak a tavaly karácsonyi ünnepi időszakban. Például ingyenes belépést tettek lehetővé rászoruló családoknak a margitszigeti Palatinus strandon a téli időszakra kiépült Lumina Parkba. Továbbá hátrányos helyzetű családokból érkező, iskolás gyerekek számára biztosítottak ingyenes belépési és korcsolyabérlési lehetőséget a Városligeti Műjégpályán.

„Mindezeken kívül tovább keressük annak lehetőségeit, hogyan segíthetjük a megélhetési válságban az alacsony keresetűeket, a munkanélkülieket és a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasokat a színházi előadások és más kulturális, szabadidős programok látogatásában. Azonban az Orbán-kormány más önkormányzatokhoz hasonlóan Budapestet is súlyos megszorításokkal bünteti, elvonja a fővárosiak által befizetett adók legnagyobb részét, így nagyon nehezen támogatjuk a budapesti intézményeinket” – tette hozzá Bősz Anett.

RSS
Kapcsolódó politikusok