Barion Pixel
 A DK fővárosi polgármestereinek nyílt levele a fideszes polgármesterekhez

A DK fővárosi polgármestereinek nyílt levele a fideszes polgármesterekhez

2021.05.15.

 A DK fővárosi polgármestereinek nyílt levele a fideszes polgármesterekhez

 

"Tisztelt Polgármester Urak!

Kedd éjszaka az Önök pártjának egyik képviselője olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amely arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy a piaci ár töredékéért árusítsák ki bérlakásaikat. Kérdezem Önöket, hogy párttársuk, aki beterjesztette ezt a javaslatot, előzetesen konzultált-e Önökkel. S ha igen, akkor Önök egyetértettek-e a javaslattal?

Mi úgy gondoljuk, hogy ez az ámokfutó javaslat – amelyet az Önök pártjának egyik polgármestere joggal „marhaságnak” minősített – minden önkormányzatot hátrányosan érint, így az Önök által vezetett önkormányzatokat is. Mindannyian tudjuk, hogy ez az elképzelés lenullázza az önkormányzati ingatlanvagyont, teljesen kiüresíti a rendszerváltás egyik legfontosabb reformját, az önkormányzatiságot. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a javaslat alaptörvényellenes. Önök is tudják, hogy az Alaptörvény 32. cikk 1 §-a kimondja, az önkormányzati tulajdon tekintetében az önkormányzat gyakorolja a tulajdonost megillető jogokat. A Ptk 5:13. § 2. bekezdés pedig azt mondja ki, hogy tulajdonosi jogok alatt kell érteni a birtoklás, a használat, a hasznok szedésének és a rendelkezésnek a jogát. Ez a javaslat pedig alapvetően a rendelkezési jogot korlátozza a bérlő vételi jogának alapításával.

Mivel Önök mindannyian nagy tapasztalatokkal rendelkező önkormányzati vezetők, polgármesterek, pontosan tudják, hogy ezzel a javaslattal azok sem járnak jól, akik érdekében, az indoklás szerint, megszületett. Hiszen ugyanolyan jogokkal bír az a bérlő, aki évtizedek óta fizeti a bérleti díjat, és az, aki alig egy éve bérli az adott lakást. Önök azt is pontosan tudják, ha ebből a tervezetből törvény lesz, senki nem tud majd lakást biztosítani azoknak, akik a legrászorultabbak. Ez a javaslat elveszi az otthonteremtés lehetőségét az alacsony jövedelmű, nehéz sorsú családoktól, kisnyugdíjasoktól, azoktól a fiataloktól, akik első otthonukra gyűjtenének. Miközben az állam nem épít bérlakásokat, az önkormányzatok e javaslat nyomán képtelenek lesznek olyan lakhatást biztosítani a nehéz sorsú családoknak, amely tiszteletben tartja az emberi méltóságot. Biztos vagyok abban, hogy Önök is tudják, ez a törvényjavaslat mélyen igazságtalan. A kérdés az, hogy hajlandók-e tenni bármit ez ellen az igazságtalanság ellen.

Ugyanakkor Önök azt is pontosan tudják, hogy ez a törvényjavaslat kitárja a kaput a lakásmaffia, a spekulánsok számára. Akik durván és kíméletlenül ki fogják használni azokat az embereket, akik szeretnék, de anyagi okokból nem tudják megvásárolni bérlakásukat. És akkor még nem beszéltünk azokról az emberekről, akik majd jelentős hitelt vesznek fel a bankoktól, hogy meg tudják venni a lakásukat, és néhány év múlva esetleg olyan helyzetbe kerülnek, hogy már nem tudják fizetni az esedékes részleteket.

Azt reméljük, hogy Önök is úgy látják, minden eszközzel fel kell lépni annak érdekében, hogy a javaslat beterjesztője, az Önök pártja visszavonja ezt a javaslatot. Meggyőződésünk szerint ebben az ügyben nem létezhet kormánypárti, vagy ellenzéki érdek, a felelős városvezetőknek fel kell lépniük, hogy ez a szociális válsággal fenyegető, az önkormányzatokat a csőd szélére juttató javaslat mielőbb, azonnali visszavonásra kerüljön.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes

dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere

Dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere"

RSS
Kapcsolódó politikusok