Barion Pixel
Dobrev Klára, László Imre, Gy. Németh Erzsébet: A kormány hónapok óta nem fizeti ki az újbudai gyermekegészségügyi központ kialakítására szánt közel 2 milliárdos támogatást

Dobrev Klára, László Imre, Gy. Németh Erzsébet: A kormány hónapok óta nem fizeti ki az újbudai gyermekegészségügyi központ kialakítására szánt közel 2 milliárdos támogatást

2021.09.14.

Dobrev Klára, László Imre, Gy. Németh Erzsébet: A kormány hónapok óta nem fizeti ki az újbudai gyermekegészségügyi központ kialakítására szánt közel 2 milliárdos támogatást

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje; László Imre, Újbuda DK-s polgármestere, valamint Gy. Németh Erzsébet, a párt képviselőjelöltje az őszi ellenzéki előválasztáson közös sajtótájékoztató keretében hívták fel a figyelmet az újbudai egészségügy helyzetére. 

 

László Imre elmondta, Újbuda polgármestereként, de volt kórházigazgatóként is különösen kiemelten fontos ügynek tekinti a kerület egészségügyével, főleg a gyerekek egészségével kapcsolatos kérdéseket. 

 

„Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy még 2017-ben született kormányhatározat arról, hogy a Szent Kristóf Szakrendelő mögött kialakítanak egy Gyermek-egészségügyi Centrumot és Egynapos Sebészetet, amihez az állam 1 milliárd 950 millió forintot, míg Újbuda 475 millió forintot adott. Ám hogy-hogy nem, a ’19-es önkormányzati választás után, mikor a Fidesz elbukta a kerületet, Tavaly a kormány ki akart hátrálni a finanszírozásból arra hivatkozva, hogy Budapest amúgy is kap évi 10 milliárdot a kormánytól egészségügyi fejlesztésekre. Tiltakozásomra azonban mégis fizettek. Ezek után további 1,4 milliárd forintos támogatásról is született kormányhatározat, amely a 2021. július 6-i Magyar Közlönyben jelent meg.” – foglalta össze a polgármester, hozzátéve, ez a pénz azonban azóta sem érkezett meg, így a központ építése leállt. 

 

„Így szórakozik velünk újbudaiakkal a kormány, de már nem sokáig. A 2022-es kormányváltás után végre az ország és Újbuda egészségügye megkapja az őt megillető támogatást, hogy a kerületi gyerekek és felnőttek is európai színvonalon gyógyulhassanak.” – mondta László Imre.  

 

Gy. Németh Erzsébet ezt követően közölte, nem csak a DK képviselőjelöltjeként, hanem a budapestiek egészségéért is felelős főpolgármester-helyettesként nagyon örül annak, hogy a kormány és a főváros megállapodása alapján járó 50 milliárd forintból Újbuda is részesül. 

 

„Ám a kormány indokolatlan időhúzását elfogadhatatlannak tartom, ahogy az ellen is tiltakozom, hogy a kormány az atlétikai világbajnokság esetleges lemondása esetén több százezer fővárosi gyermek és felnőtt életét veszélyezteti. A jövő évi kormányváltás után országgyűlési képviselőként mindent meg fogok tenni azért, hogy támogassam Újbudát, hogy létrejöhessen a mind a gyermekek, mind a felnőttek elkülönített ellátásra képes Diagnosztikai és Terápiás Központ. Mi, európai magyarok ugyanis úgy gondoljuk, hogy az itt élők, az újbudaiak is megérdemlik a színvonalas ellátást.” – hangsúlyozta a DK jelöltje.  



Dobrev Klára a szót átvéve kijelentette, az Európai Parlament alelnökeként alapos rálátása van az unió más országainak egészségügyére. 

 

„Európai magyarként pedig elkeserít az, hogy Magyarország ebből a szempontból is mennyire hátul áll már valamennyi rangsorolásban és összehasonlításban. Ezen kell majd változtatnia a 2022-es választás után a felálló új kormánynak is. Olyan és ahhoz hasonló fejlesztések kellenek országszerte, amit Újbudán is tervez László Imre polgármester. A Diagnosztikai és Terápiás Központ megépülésével lehetőség nyílna arra, hogy ennek a családbarát és egyre gyarapodó kerületnek a gyermek és felnőtt lakosságát korszerű diagnosztikai eszközökkel láthassák el. Az eszközök korszerűsítésével például lecsökkenthetjük a a várólistákat is, így kb. 200 000 ember ellátását.” – magyarázta a politikus, kiemelve, mekkora jelentősége van a megelőzésnek a gyermekeknél és felnőtteknél is, ehhez szűrőközpontra van szükség, és mivel legnagyobb kincs az egészség, minden támogatást meg kell adni ennek megőrzéséhez. 

 

„Összefoglalva, egy ilyen fontos, a gyermekek és felnőttek egészségét, sőt életét védő beruházás nem lehet politikai játszmák és alkuk tárgya. Ha a kormány nem teljesíti vállalását, az azt jelenti, hogy kicsinyes politikai bosszúból veszélyezteti százezrek, köztük gyermekek életét és egészségét. Én mindent megteszek, hogy EP képviselőként, az EP alelnökeként uniós forrásokhoz juttassam ezt a beruházást. Bennem és társaimban ugyanis soha fel sem merülne, hogy politikai alapon bárkit megfosszon az egészséghez, sőt az élethez való jogától.” – mondta zárásként a DK miniszterelnök-jelöltje.

RSS
Kapcsolódó politikusok