Barion Pixel
El a kezekkel a Klubrádiótól! - A Médiatanács tagjainak is számot kell majd adniuk a tetteikről

El a kezekkel a Klubrádiótól! - A Médiatanács tagjainak is számot kell majd adniuk a tetteikről

2020.09.11.

El a kezekkel a Klubrádiótól! - A Médiatanács tagjainak is számot kell majd adniuk a tetteikről

 

Az Index tönkretétele után most a Klubrádiót nézte ki magának Orbán. A pártállam a szabad sajtó maradékát is meg akarja semmisíteni, a piszkos munkát ezúttal a Fidesz által választott Médiatanács végzi.

A Demokratikus Koalíció figyelmezteti a Médiatanácsban ülő fideszes pártkatonákat: el a kezekkel a Klubrádiótól! A DK szerint nem csak az Index tönkretevőire, hanem a Médiatanács tagjaira is vonatkozik, hogy az Orbán-rendszer bukása után bűntársként, a pártállam aktív működtetőiként kell majd felelniük a most elkövetett törvénytelenségekért. Akik egy függetlennek nevezett állami szerv pártpolitikai megszállását hajtják végre és pártpolitikai érdekeket szolgálnak a függetlenség mögé bújva, azok semmivel sem különbek azoknál, akik parancsba adták a független sajtó elhallgattatását.



Kálmán Olga
A DK elnökségi tagja

RSS
Kapcsolódó politikusok