Barion Pixel
A rozsdaövezetek kormányzati kisajátítása helyett új bérlakásépítési programra van szükség!

A rozsdaövezetek kormányzati kisajátítása helyett új bérlakásépítési programra van szükség!

2020.06.02.

A rozsdaövezetek kormányzati kisajátítása helyett új bérlakásépítési programra van szükség!

 

Amíg a kormány januárban még új bérlakásépítési programot ígért, addig Fürjes Balázs államtitkár az elmúlt héten elismerte, hogy a beruházások keretében legelőször is eladásra szánt lakások fognak épülni, hiszen a bérlakáspiac szabályozása – ahogyan ő fogalmazott – „bonyolultabb kérdés”. A kabinet elsősorban az elhanyagolt külvárosi iparterületek, az ún. „rozsdaövezetek” rehabilitációja első lépésének szánta volna a programot. A valóságban azonban mindez azt jelenti, hogy mostantól a kormány fogja kijelölni ezeket a fejlesztendő területeket, magyarul kiveszi a kerületek és a főváros hatásköréből annak eldöntését, hogy azok hol akarnak fejleszteni. Ráadásul az ilyen „rozsdaövezeti” beruházásokra a vállalkozók jelentős kedvezményeket kapnak, vagyis azon kívül, hogy néhányan közülük jókora haszonra tesznek majd szert, a fővárosnak ebből a pénzből egy fillér sem jut útépítésre, rendelőépítésre, vagy iskolafejlesztésre.

Budapest főpolgármester-helyetteseként felháborítónak tartom, hogy a kormány a főváros feje felett átnyúlva olyan fejlesztési területeket akar kiosztani a hozzá közel álló vállalkozóknak, amelyek fejlődéséből sem Budapest, sem a budapestiek nem fognak profitálni. Nem újabb övezetek kormányzati kisajátítására van szükség a válság közepén, hanem a DK kerületi polgármesterei által meghirdetett új bérlakásprogramra!

 


Gy. Németh Erzsébet
a DK főpolgármester-helyettese

RSS
Kapcsolódó politikusok