Barion Pixel
Erdogan látogatásának valódi oka Orbánnal kötött illiberális szövetségének megerősítése volt

Erdogan látogatásának valódi oka Orbánnal kötött illiberális szövetségének megerősítése volt

2019.11.07.

Erdogan látogatásának valódi oka Orbánnal kötött illiberális szövetségének megerősítése volt

 

A Demokratikus Koalíció szerint Erdogan mai magyarországi látogatásával teljesen egyértelművé vált, hogy a török elnök és Orbán Viktor csupán illiberális szövetségüket akarták demonstrálni Európa előtt. Azt, hogy hiába a hazai és nemzetközi tiltakozás, a magyar miniszterelnök továbbra is segíteni fogja Erdogannak a szíriai kurdok ellen irányított véres háborúját. Nehezen lehetne ugyanis másképpen értelmezni azt a tényt, hogy a két elnök tárgyalásán semmi olyan nagyobb léptékű és hosszabb távú megállapodás nem született, amit a külügyminiszterek vagy a szakminiszterek ne tudtak volna egymás között megtárgyalni. Erdogan látogatása tehát csupán egy gesztus volt Orbán irányába, a két Európa-ellenes politikus illiberális szövetségének megerősítése.

 

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a magyar miniszterelnök nyíltan hajbókol olyan félázsiai diktátorok előtt, akik fittyet hánynak a közös európai értékekre, a demokratikus alapjogokra és a humanizmus parancsára, és szövetségeseit továbbra sem Európában, hanem az elnyomó rendszerek vezetői között keresi.

 


Barkóczi Balázs
szóvivő
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok