Az elmúlt hetek kormányzati pánikkommunikációja a Szőlő utcával kapcsolatban azt mutatja, hogy a kormány nem fog gyökeres változásokat végrehajtani a hazai gyermekvédelemben. Minden, amit tesznek, arra irányul, hogy a kritikus hangokat elnémítsák, az igazságot eltitkolják, az állami fenntartású gyermekvédelmi intézményeket pedig minél hamarabb egyházi kézbe adják.
Dobrev Klára ezért egy uniós gyermekvédelmi szabályozás létrehozását kezdeményezte, a héten pedig levelet írt Ursula von der Leyen-nek, az Európai Bizottság elnökének, és Roberta Metsola-nak, az Európai Parlament elnökének. “Mindketten határozott, erős nők, édesanyák, akikről tudom, hogy számukra a gyermekvédelem nem egy politikai feladat” - fogalmazott, hozzátéve: arra kérte őket, hogy olyan európai szabályozás készüljön, amely garantálja, hogy a pedofil bűncselekményeket elkövetők és cinkosaik egyformán súlyos büntetést kapjanak, másrészt kimondja, hogy a kiszolgáltatott, függő helyzetben lévő fiatalkorúak szexuális kihasználását ne lehessen azzal mentegetni, hogy az áldozat ebbe beleegyezett.
“Ha a magyar kormány nem akarja megvédeni a gyermekvédelemben lévő gyerekeket, akkor az EU-nak kell ezért mindent megtennie. Magyarországon rendszerszintű problémák vannak a gyermekvédelemben, és az EU nem nézheti tétlenül, hogy a magyar kormány kimosdassa a bűnösöket” - zárta sajtótájékoztatóját Dobrev Klára.
DK Sajtóiroda