Barion Pixel
Dobrev Klára bemutatta a „Zsolti Bácsi Tervet

Dobrev Klára bemutatta a „Zsolti Bácsi Tervet

2025.10.21.

Dobrev Klára bizonyítékot mutatott be arra vonatkozóan, hogy a kormány felgyorsítja a gyermekvédelmi intézmények egyházi kézbe adását. A DK elnöke erről szóló sajtótájékoztatóján elmondta: ez a „Zsolti Bácsi Terv”, amely azt szolgálja, hogy a pedofil ügyek soha többé ne derülhessenek ki, hiszen a papoknak a gyónási titok értelmében nincs feljelentési kötelezettségük pedofil bűncselekmények ügyében sem.

A bemutatott dokumentumot a Belügyminisztérium Szociális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkársága adta ki, az aláírója maga az államtitkár. A hivatalos dokumentum egy meghívó az úgynevezett Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórumra, amelynek utolsó napirendi pontja maga a “Zsolti Bácsi Terv”, és így hangzik: „Tájékoztatás a szociális, benne a gyermekvédelmi intézmények egyházi fenntartásba adatásának folyamatáról, annak esetleges felgyorsulásáról”.

 

Dobrev Klára kijelentette: a kormány a gyermekvédelmi intézmények egyházaknak való átadásával akarja elkerülni, hogy a továbbiakban kiderüljenek a gyermekvédelemben történt pedofil bűncselekmények. A közpénzt tolvajokra bízzák, a gyerekeket pedofilokra, így működik a NER 2025-ben - fogalmazott, hozzátéve: “mi, DK-sok mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt megakadályozzuk. Nemet mondunk a Zsolti Bácsi Tervre, és arra kérünk minden jóérzésű embert pártállástól függetlenül, hogy csatlakozzon hozzánk ebben az ügyben!  Nem kérünk a Zsolti Bácsi Tervből, nem kérünk a pedofilok által felügyelt és működtetett gyermekvédelemből, amiben gyónási titoknak számít minden pedofil bűncselekmény!” - zárta sajtótájékoztatóját a DK elnöke, amit a Facebookon közvetítettünk. 

 

DK Sajtóiroda 

RSS
Kapcsolódó politikusok