A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint a Demokratikus Koalíció politikusait – Arató Gergelyt, Gréczy Zsoltot, László Imrét, Oláh Lajost és Hajdú Lászlót – törvénytelenül sújtotta pénzbüntetéssel Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2018-as rabszolgatörvény-ellenes parlamenti tiltakozásokban való részvételükért. Az érintett képviselőknek megítélték a rájuk kiszabott büntetés összegét.
A Demokratikus Koalíció – baloldali pártként – továbbra sem fogadja el a Magyarországon jelenleg is hatályban lévő „rabszolgatörvényt”, amely lehetővé teszi a nagyvállalatok számára, hogy drasztikusan növeljék a túlórák számát és a dolgozók munkaidőkeretét. Mi, baloldaliak továbbra is küzdeni fogunk azért, hogy a magyar dolgozók munkaterhei helyett a munkabérüket emeljék európai szintre, és tisztességes megélhetést biztosítsanak minden ember számára.
Sebián-Petrovszki László
A DK frakcióvezetője, pártigazgatója