Barion Pixel
Szaniszló Sándor: Végtelenített cirkusz folyik a Fővárosi Közgyűlésben

Szaniszló Sándor: Végtelenített cirkusz folyik a Fővárosi Közgyűlésben

2025.05.28.

Szaniszló Sándor: Végtelenített cirkusz folyik a Fővárosi Közgyűlésben 

Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlésben elmondta: miközben a fideszesek külföldi titkosszolgálatokról, dollárbaloldalról hadoválnak, a hatalom éppen Magyarország állambiztonságát szolgáltatja ki az orosz érdekeknek.

"Mi lettünk az Európai Unió számkivetettjei" - fogalmazott Szaniszló, hozzátéve: egy végtelenített cirkuszt folytatnak a jobboldali pártok a fővárosban, miközben inkább azokkal a közfeladatokkal kellene foglalkozni, amelyek a közszolgáltatások ellátását biztosítják. "Érdemes lenne olyan cégvezetőket találni, akik tudják a dolgukat, elkötelezettek a budapesti közszolgáltatások végzése iránt, és vannak ilyen emberek, csak nincs bátorságuk jelentkezni, hiszen ebben a légkörben önök sem vállalnának állást" - jelentette ki. 

Szaniszló az ukrán háborúval kapcsolatban elmondta: Ukrajna a saját országát védi, egy jogos honvédő háborúban vesz részt, és a baloldali képviselők ezt nem szégyellik felvállalni, szemben a jobboldali pártokkal. "Aki úgy beszél békéről, hogy közben támogatja az agresszort, az nem veszi figyelembe, hogy néhány hónap vagy év múlva mi is próbálkozhatunk védeni a határainkat, csak nem lesz már kivel szövetségben" - zárta hozzászólását a DK frakcióvezetője. 

DK Sajtóiroda

RSS
Kapcsolódó politikusok