Már papírja van róla Áder János volt köztársasági elnök testvérének, Pölöskei Gáborné született Áder Annamáriának, hogy nyilvánosan felelősnek lehet nevezni a bicskei gyermekotthonban történt pedofil bűncselekmények miatt - jelentette be Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.
A Fővárosi Törvényszék másodfokú, jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely megszüntette Áder János húgának rágalmazási perét. Áder húga azután jelentette fel Gy. Németh Erzsébetet, hogy a DK képviselője kijelentette: Áder Annamáriának a Fővárosi Önkormányzat Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának vezetőjeként tudnia kellett, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója, V. János molesztálta a rábízott gyerekeket. 2011-ben ugyanis az otthon két dolgozója bizonyítottan jelentette az egyik gyermek megrontását az Áder húga által vezetett főosztálynak - fogalmazott a DK alelnöke.
“A bíróság jogerős ítélete bizonyítja, amit a Demokratikus Koalíció már a kegyelmi botrány kirobbanása óta állít: a magyar gyermekvédelmi intézményeket magasrangú, fideszes kapcsolatokkal rendelkező pedofilok fenyegetik. Ezért kaphatott köztársasági elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának segédje, K. Endre. És ezért nem történt semmi, amikor 2011-ben az akkor még a fideszes Tarlós István vezette Főváros tudomására jutott a bicskei ügy. Mi, szociáldemokraták azonban nem fogjuk hagyni, hogy az államilag támogatott, fideszes pedofilok szabad prédának tekintsék a magyar gyerekeket! Baloldaliként a gyengék és a védtelenek védelme a küldetésünk, mert baloldalinak lenni nem divat kérdése!” - zárta sajtótájékoztatóját Gy. Németh Erzsébet, amit a DK Facebook-oldalán közvetítettünk:
https://www.facebook.com/share
DK Sajtóiroda