Barion Pixel
DK: A Pride betiltása a kormány politikai bunkósbotja

DK: A Pride betiltása a kormány politikai bunkósbotja

2025.03.18.

Sebián-Petrvoszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője parlamenti vezérszónoki felszólalásában arra reagált, hogy a kormány a gyülekezési törvény friss módosításával korlátozná a gyülekezési jogot és tiltaná be a Pride-ot. 

Mint fogalmazott: a Pride betiltása nem más, mint a kormány politikai bunkósbotja, a célja pedig azok a megfélemlítése, akik nem értenek egyet a kormánnyal, hiszen nem csak a szervezőket büntetné a korlátozás, hanem azok ellen is fellépne, akik a mégis megvalósuló rendezvényen részt vesznek, törvénybe iktatva, hogy arcfelismerő szoftverrel azonosítják a résztvevőket, akik akár 200 ezres bírságot is kaphatnak.  

A DK pártigazgatója kijelentette: melegként, egy jobb országért küzdő politikusként mereven elutasítja a Fidesz javaslatát, Orbánék aljas, undorító gyűlöletkeltését, és a DK természetesen nem fogja azt megszavazni.

Sebián-Petrvoszki László felszólalását a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük. 

RSS
Kapcsolódó politikusok