Soha nem látott megélhetési katasztrófa sújtja Magyarországot, és az Orbán-kormány semmit nem tesz azért, hogy megállítsa az idősek elszegényedését. Ebben a hónapban mindössze 3,2 százalékkal emelkedett a nyugdíj összege, ami az Orbán-kormány eddigi legrosszabb vicce a nyugdíjasokkal szemben a százezreket sújtó megélhetési válság közepén.
A Demokratikus Koalíció nem nézi tétlenül, hogy a kormány magukra hagyja az időseket! Határozati javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlés elé, amelyben azonnali nyugdíjkorrekciót követelünk. Követeljük
a 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében a 10 százalékos emelést,
a 150 ezer és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében az 5 százalékos emelést,
valamint a vegyes indexálás visszavezetését, hogy a nyugdíjak a jövőben ne csak az inflációt, hanem az átlagbérek emelkedését is kövessék.
Elég volt abból, hogy a kormány saját hatalmának megtartására költi az adófizetők pénzét! Ezeket a pénzeket azonnal át kell csoportosítani a nyugdíjasok megsegítésére, mert nem hagyhatjuk, hogy idősek százezrei váljanak a megélhetési válság áldozataivá. Ez nem könyöradomány – ez az ő megérdemelt joguk!
Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője, alelnöke
Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük.