Barion Pixel
A DK megszavazza a fővárosi költségvetést, és erre kéri a többi fővárosi képviselőt is

A DK megszavazza a fővárosi költségvetést, és erre kéri a többi fővárosi képviselőt is

2024.12.18.

A Demokratikus Koalíció fővárosi képviselői meg fogják szavazni a budapesti költségvetési rendeletet, és erre kérik a többi fővárosi képviselőt is, hiszen ez az alapja annak, hogy Budapest működőképes legyen, járjanak a metrók, a villamosok, el lehessen menni a színházakba, és hogy a főváros 27 ezer munkavállalója megkaphassa január 1-től az emelt szintű munkabért, amit elfogadtak a szakszervezetek és a Fővárosi Önkormányzat is - jelentette be Szaniszló Sándor mai sajtótájékoztatóján. 


A DK fővárosi frakcióvezetője elmondta azt is, hogy elutasítjuk a főváros ingatlanpanamáját, amely arról szól, hogy a Fidesz négy kiemelt főpályaudvart 99 évre, bizonytalan feltételek mellett egy haveri körhöz csoportosítana át. A DK arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy Budapest jelentkezzen be a négy pályaudvar kezelői jogára, és legyen lehetőség arra, hogy a főváros a hozzá tartozó 89 hektárnyi fejlesztési területen megfizethető szociális bérlakásokat, a maradék területen pedig zöldfelületeket építsen ki. 


Keszthelyi Dorottya a lomtalanítás átalakításával kapcsolatban elmondta, hogy egy olyan rendszer fog kialakulni, amit ma még a budapestiek nem ismernek, és mivel sem társadalmi egyeztetés, sem lakossági  konzultáció nem történt az ügyben, a DK nem támogatja. A DK fővárosi frakciótagja a postahivatalok önkormányzati kézbe adásáról is beszélt,  ami ellen a Demokratikus Koalíció tiltakozik, hiszen az önkormányzatok nem tudnak több állami feladatot átvenni a kormánytól. "Budapestnek olyan kormányra lenne szüksége 2026-ban, amely elismeri az önkormányzatok munkáját, segítik, támogatják azt. A Demokratikus Koalíció erre készül, ezt a feladatot vállalja" - zárta a sajtótájékoztatót, amelyet a DK Facebook-oldalán közvetítettünk. 

 

DK Sajtóiroda 

RSS
Kapcsolódó politikusok