Barion Pixel
A DK önálló büntetőjogi tényállássá tenné a kiskorúak bántalmazását

A DK önálló büntetőjogi tényállássá tenné a kiskorúak bántalmazását

2024.09.28.

Önálló büntetőjogi tényállássá tenné a kiskorúak bántalmazását a Demokratikus Koalíció

 

Lassan alig múlik el hét, hogy ne járná be a hazai sajtót olyan hír, hogy gyermekeket bántalmaznak fizikailag vagy lelkileg. Gyerekeket vetkőztetnek le a tanteremben, gyereket rugdos a karateedzője, és most legutóbb arról hallottunk, hogy egy 14 éves gyereket vert agyrázkódásig a 34 éves bokszedzője. Ne hagyjuk, hogy azt hazudja nekünk az Orbán-kormány, hogy ezek elszigetelt esetek!

A Demokratikus Koalíció szerint a gyermekeket érő sorozatos testi és lelki bántalmazásoknak véget kell vetni! Ha az Orbán-kormány nem hajlandó megvédeni a gyerekeinket az iskolában és az iskola utáni sport- és szabadidős tevékenységek alatt, akkor csak a törvény erejével sújthatunk le a bántalmazókra. Ezért a DK benyújtotta az Országgyűlés elé a Büntető törvénykönyv módosító javaslatát, amely önálló büntetőjogi tényállássá tenné a kiskorúak testi és lelki bántalmazását, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná azokat a felnőtteket, akik a kiskorúval szemben az emberi méltóságát súlyosan sértő, megalázó, vagy erőszakos magatartást tanúsítanak, továbbá lelki, erkölcsi, mentális, vagy pszichés fejlődését súlyosan veszélyeztetik. Ezen felül követeljük, hogy a sportért felelős államtitkárság tegye az állami sporttámogatások feltételévé, hogy a sportszervezetek garantálják a gyermekek biztonságát az edzéseken és a versenyeken! Nincs helye az erőszakos embereknek a gyerekek közelében, ezért a DK szerint csak a várható büntetés súlyosbítása tarthatja vissza az elkövetőket a kiskorúak bántalmazásától. 

 Gy. Németh Erzsébet 

A DK országgyűlési képviselője 

 

Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük. 

 

 

RSS
Kapcsolódó politikusok