Barion Pixel
A DK kezdeményezi a Kulturális Bizottság összehívását a levetkőztetett gyerekek ügyében

A DK kezdeményezi a Kulturális Bizottság összehívását a levetkőztetett gyerekek ügyében

2024.09.19.

A Demokratikus Koalíció kezdeményezi a Kulturális Bizottság összehívását a Nyírmeggyesen levetkőztetett gyerekek ügye miatt

Mai hír, hogy egy nyírmeggyesi általános iskolában egy ott tanító pedagógus kolléga úgy alázta meg a felügyeletére bízott alsós diákokat, hogy az egész osztályközösség előtt bugyira vetkőztette őket. Mind a Demokratikus Koalíció képviselőjeként, mind pedagógusként fel vagyok háborodva, hogy mindez ma Magyarországon megtörténhet.

Ezért a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja kezdeményezi az Országgyűlés Kulturális Bizottságának összehívását, és a területért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán meghallgatását. Maruzsa Zoltánnak világosan választ kell adnia arra, hogy hogyan történhet meg 2024-ben, hogy alsó tagozatos diákokat így aláznak meg egy magyar iskolában, és meg kell neveznie névvel, titulussal a felelősöket. Ez a minimum annak a kormánynak a képviselőjétől, amely naponta gyermekvédelemről papol nekünk, miközben szemmel láthatóan képtelen megvédeni a gyermekeinket.

 

Barkóczi Balázs 

A DK országgyűlési képviselője, oktatási szakpolitikusa 

 

 

Barkóczi Balázs témában készült videója IDE KATTINTVA érhető el. 

RSS
Kapcsolódó politikusok