Barion Pixel
Demokratikus Koalíció: Klimatizált vasúti kocsikra és pályafelújításra kellett volna költeni a reptérvásárlásra elszórt milliárdokat

Demokratikus Koalíció: Klimatizált vasúti kocsikra és pályafelújításra kellett volna költeni a reptérvásárlásra elszórt milliárdokat

2024.07.18.

Demokratikus KoalícióKlimatizált vasúti kocsikra és pályafelújításra kellett volna költeni a reptérvásárlásra elszórt milliárdokat

 

Lényegében összeomlott a MÁV a nyári hőségben: több ezer járat késik vagy el sem indul, a járó vonatokon pedig elviselhetetlen a meleg a klímaberendezések hiánya miatt. 

Demokratikus Koalíció szerint a Liszt Ferenc repülőtér megvásárlására elszórt több mint 1400 milliárd forint közpénzt az Orbán-kormánynak inkább a vasúti pálya felújítására és a vasúti kocsik klimatizálására, illetve új kocsik beszerzésére kellett volna fordítania. A reptér megvásárlása csak Orbán Viktor üzleti köreinek és a fideszes milliárdosoknak fog hasznot hajtani, aki magánrepülőkön utazgatnak. Eközben a dolgozó magyar emberek hosszú órákat vesztegelnek a fullasztóan meleg vonatokon a munkahelyükre tartvavagy onnan hazafelé. Mi, szociáldemokraták azonban egy erős államért küzdünk, amely európai színvonalú vasutat biztosít a magyar embereknek a magyarok közös pénzéből.

Barkóczi Balázs

a DK szóvivője

RSS
Kapcsolódó politikusok