Barion Pixel
A DK hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesz az Állami Számvevőszék 43 és fél milliós büntetése miatt

A DK hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesz az Állami Számvevőszék 43 és fél milliós büntetése miatt

2024.07.03.

A DK hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesz az Állami Számvevőszék 43 és fél milliós büntetése miatt 



Újabb támadást indított az Orbán-kormány Magyarország egyetlen szociáldemokrata pártja ellen. A Demokratikus Koalíció működését biztosító állami támogatásból tegnap 43 és fél millió forintot vont le az államkincstár, hogy érvényesítsék az Állami Számvevőszék által tavaly, törvénytelenül kiszabott közel 90 millió forintos bírság első felét. A DK természetesen nem volt hajlandó elismerni a büntetést, hanem a bírósághoz fordult a pártállami döntés miatt. 

A DK által tett jogi lépések következtében az államkincstár nem tudta 2024. április 2-án a II. negyedéves támogatásból levonni a törvénytelenül megállapított bírság összegét, ezért önkényesen a DK III. negyedéves támogatását csökkentette. Erre viszont még a saját határozata sem jogosította fel, amely kifejezetten a II. negyedévre írja elő a csökkentést. Az Államkincstár illetékesei ezen magatartásukkal a gyanúnk szerint hivatali visszaélés bűncselekményét követték el a Fidesz akaratának kiszolgálása érdekében, ami miatt a DK feljelentést tesz.

Mert hiába hazudja a fideszes pártállami Számvevőszék, hiába hazudja minden hullámhosszon a fideszes propagandamédia, a DK bizonyíthatóan soha nem kért, soha nem kapott és soha nem használt fel külföldről származó pénzügyi támogatást, sem a 2022-es kampányidőszakban, sem máskor. A Demokratikus Koalíciót, Magyarország egyetlen szociáldemokrata pártját, az Orbán-rendszer legádázabb ellenfelét soha nem fogja elhallgattatni Orbán Viktor, hiába veti be ellenünk a pártállam minden erőforrását. Maradunk szociáldemokraták és európai magyarok, akik a milliárdos elitet és a külföldi nagyvállalatokat kiszolgáló Orbán-kormány ellen küzdenek.

Sebián-Petrovszki László 

A DK országgyűlési képviselője, pártigazgatója

RSS
Kapcsolódó politikusok