Barion Pixel
Ki kell zárni a kormánypárti politikusokat az egyetemi alapítványokból

Ki kell zárni a kormánypárti politikusokat az egyetemi alapítványokból

2024.01.16.

Ki kell zárni a kormánypárti politikusokat az egyetemi alapítványokból

Több mint egy éve derült ki, hogy a magyar egyetemek kormányzati megszállása és alapítványi privatizálása miatt a magyar hallgatók nem vehetnek részt az Erasmus nevű európai cserediák-programban, a magyar kutatók pedig a Horizont nevű kutatási együttműködésben. Barkóczi Balázs sajtótájékoztatóján arról beszélt, Orbán Viktor felismerte az általa okozott károkat, mégis úgy döntött, hogy nem fontosak a magyar egyetemisták és nem fontosak a magyar kutatók, fontosabb a magyar egyetemek megszállása, mint az európai együttműködésekben való magyar részvétel.

Az Árnyékkormány szerint a Horizont program pótlására sufnituninggal összedobott Hu-rizont program azt jelenti, hogy a kormány beletörődött abba, hogy Magyarország kimarad az európai oktatási és kutatási együttműködésekből. Az oktatási árnyékminiszter szerint ez káros minden magyar hallgatóra és kutatóra, valamint a magyar oktatás és kutatás-fejlesztés egészére nézve is. Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a szociáldemokrata fordulat és kormányváltás után ki kell zárni minden kormánypárti politikust az egyetemek mögött lévő alapítványokból, az egyetemi vagyont pedig újra az államnak kell ellenőriznie! Az oktatási árnyékminiszter arról is beszélt, hogy a DK EP-képviselői az Európai Parlamentben megszavazták azt az állásfoglalást, amely felszólítja az Orbán-kormányt, hogy haladéktalanul tegyen eleget a jogállamiság elvének és hajtsa végre azokat a reformokat, amik lehetővé tennék a magyar részvételt a Horizont és az Erasmus programokban.

RSS
Kapcsolódó politikusok