Barion Pixel
Dr. Kiss László DK-s polgármester  bejelentette újraindulását a III. kerületben

Dr. Kiss László DK-s polgármester bejelentette újraindulását a III. kerületben

2023.11.24.
Dr. Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere Facebook-videóban jelentette be újraindulását a 2024-es önkormányzati választáson. ​​​Kiss László a videóban elmondta: 2019-ben azt vállalta, hogy mindenki polgármestere lesz, ​​​​​aki a közös célok megvalósítására koncentrál, és mindig azt keresi, ami az óbudaiakat, békásmegyerieket összeköti. 

Kiss László felsorolta, hogy az elmúlt öt évben:
  • Pályázati rendszert vezettek be civil szervezeteknél, önkormányzati lakásoknál, ahol korábban csak kijelölték a nyertest.
  • Megvédték a Hajógyári-szigetet, amikor el akarták venni. Megtiltották a Mocsáros beépítését, és még most is harcban állnak a Római-partért. ​​​​​
  • A ​​​​​járványban hatékony védekezést, a válságban rezsitámogatást, szociális hálót szerveztek. 
A DK-s polgármester a videóban elmondta: újra indul a 2024-es polgármesteri választáson, hogy folytathassa azt a közös munkát, amit öt éve elkezdett a kerületiekkel közösen.

A videó a Demokratikus Koalíció és Kiss László Facebook-oldalán érhető el: 
https://www.facebook.com/KissLaszloBP03/videos/202066232873522 


RSS
Kapcsolódó politikusok