Barion Pixel
Nemes Gábor: A béremelés továbbra is elmarad, az Orbán-kormány csak az árakat emeli

Nemes Gábor: A béremelés továbbra is elmarad, az Orbán-kormány csak az árakat emeli

2023.08.31.

Nemes Gábor: A béremelés továbbra is elmarad, az Orbán-kormány csak az árakat emeli

 

Ismét nem esett szó érdemben a béremelésről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának legutóbbi ülésen. A szakszervezeti szövetség elnökének beszámolója szerint sem az infláció alakulásáról, sem a minimálbér emeléséről nem kaptak tájékoztatást a résztvevők.

A Demokratikus Koalíció szerint ebből is látszik, hogy Orbán Viktornak esze ágában sincsen segíteni a magyaroknak a saját maga okozta megélhetési válság közepén. Nem emeli a béreket, nem emeli a nyugdíjakat, kizárólag az árakat emeli. Nem érdekli, hogy az orbáni infláció következtében napról napra emelkedő árak miatt egyre többeknek okoz megoldhatatlan gondot egy bevásárlás, Orbán csak a sajátjai meggazdagodásával van elfoglalva. Magyarországnak szociáldemokrata kormányzásra van szüksége: erre készül a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány, amely a kormányváltás után le fogja törni az orbáni inflációt, és nem árakat, hanem a béreket és a nyugdíjakat fogja emelni.

RSS
Kapcsolódó politikusok