Barion Pixel
Barkóczi Balázs: Az Orbán-rendszer eredménye, hogy rosszabbul élünk, mint a románok

Barkóczi Balázs: Az Orbán-rendszer eredménye, hogy rosszabbul élünk, mint a románok

2023.08.11.

Barkóczi Balázs: Az Orbán-rendszer eredménye, hogy rosszabbul élünk, mint a románok

 

Az RTL Híradó mutatta be a GKI friss felmérését, amely szerint már csak Bulgária van Magyarország mögött az életszínvonalban. Hiába előztük 2010-ben utcahosszal Romániát, a 13 év Orbán-rendszer, majd az orbáni infláció és a megszorítások az utolsó előtti helyre lökték hazánkat.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-rendszer eredménye, hogy rosszabbul élünk, mint a románok. Orbán Viktor Tusnádfürdőn azzal viccelődött, hogy már 20 miniszterelnöke is volt Romániának, mióta ő hivatalba lépett, a csattanót azonban éppen a jelenlegi gazdasági és megélhetési mutatók jelentik. Amíg Orbán Viktor a hatalommal és a gazdagodással volt elfoglalva, addig Magyarország nemcsak Európától, hanem a régiótól és mára Romániától is leszakadt. Most a románok hátát nézzük, de fogjuk még látni a bolgárokét is, ha marad az Orbán-rendszer és marad az orbáni infláció. Az egyetlen kiút ebből a helyzetből az a szociáldemokrata fordulat, amelyre a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány készül a kormányváltás után: le fogjuk törni az orbáni inflációt és tenni fogunk róla, hogy az árak helyett a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy gyenge miniszterelnök gyenge országából erős, szabad és európai Magyarország legyünk.

RSS
Kapcsolódó politikusok