Barion Pixel
Árnyékkormány: Ha már most élne az Árnyékkormány által javasolt vízparti építési moratórium, nem építhetné be a balatonföldvári strandot sem a fideszes elit

Árnyékkormány: Ha már most élne az Árnyékkormány által javasolt vízparti építési moratórium, nem építhetné be a balatonföldvári strandot sem a fideszes elit

2023.01.30.

Árnyékkormány: Ha már most élne az Árnyékkormány által javasolt vízparti építési moratórium, nem építhetné be a balatonföldvári strandot sem a fideszes elit

 

Hiába tiltakoztak évek óta a civilek, a fideszes önkormányzat zöld utat adott a strand beépítésének Balatonföldváron. Ezzel munkagépek veszik át a zöld parton fürdőzők helyét, az építkezések végén pedig egy forgalmas, 175 hajó befogadására alkalmas kikötő fog a korábbi nyugodt terület helyén állni.

Az Árnyékkormány szerint a világ szégyene, hogy a kormány a helyiek akaratát figyelmen kívül hagyva újabb partszakaszt vesz el a magyarok elől. Azt már korábban is megszokhattuk, hogy a Fideszt nem igazán érdeklik a környezetvédelmi szempontok, azonban a két nap alatt kiadott engedély még tőlük is rekordnak számít. Hiába kérdeztem meg a Parlamentben decemberben, hogyan folytathattak le ennyi idő alatt egy átfogó vizsgálatot Balatonföldváron, érdemi válasz nem érkezett. Mivel nem ez az első strand, amelyet a NER-elit kisajátít magának, az Árnyékkormány tavaly októberben egy vízparti építési moratóriumot dolgozott ki, hogy a fideszesek egy négyzetmétert se vehessenek el a Balaton-partból. Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye, hogy a Balaton minden magyaré legyen, és ne csak az oligarchák magánjátszótere.

Oláh Lajos 
Környezetvédelmi, klímaügyi és innovációs árnyékminiszter

RSS
Kapcsolódó politikusok