Barion Pixel
A Fidesz feloszlatta a 11. kerületi szervezetét – Belháború helyett Újbudát ajánljuk a kormánypárt figyelmébe

A Fidesz feloszlatta a 11. kerületi szervezetét – Belháború helyett Újbudát ajánljuk a kormánypárt figyelmébe

2022.11.22.
A Fidesz feloszlatta a 11. kerületi szervezetét – Belháború helyett Újbudát ajánljuk a kormánypárt figyelmébe

 
A Fideszt láthatóan megviselték a sorozatos kudarcok Újbudán, így arra jutott, hogy feloszlatja 11. kerületi szervezetét. Hoffmann Tamás bukott fideszes polgármester 9 év után kényszerült távozni, a helyét pedig a kudarcokban szintén gyakorlott Simicskó István vette át.
 
A Demokratikus Koalíció szerint mindez annak a következménye, hogy Újbuda közös ellenzéki városvezetése felelősen és a legjobb tudása szerint irányítja a kerület mindennapjait, és képviseli az újbudaiakat. Mi Dr. László Imre DK-s polgármester vezetésével helyt álltunk a járvány idején, a kormányzati megszorítások ellenére jelentős egészségügyi és közterületi beruházásokat hajtottunk végre, valamint az ország legátláthatóbban működő önkormányzatává váltunk. Azt javasoljuk a kerületi Fidesznek, hogy belháborúzás helyett foglalkozzanak inkább Újbudával, higgyék el, nincs ennél szebb feladat.
 
Lakos Imre 
A DK újbudai szervezetének elnöke
RSS