Barion Pixel
Orbán Viktor ma reggel bejelentette: ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem - A DK reagálása a miniszterelnökre

Orbán Viktor ma reggel bejelentette: ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem - A DK reagálása a miniszterelnökre

2022.07.15.

Orbán Viktor ma reggel bejelentette: ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem - A DK reagálása a miniszterelnökre

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője és országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján kijelentette, arcpirító nyilatkozatot tett ma reggel a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

 

„Először beismerte a kormány rezsinövelését, és hogy emiatt növekedni fog a családok rezsikiadása. Ezután azt mondta, hogy “most harcolni kell mindenért, amit korábban természetesnek vettünk”, ezért akinek munkahelye van, az becsülje meg. Ez egyetlen dolgot jelent: az Orbán-kormány nem fogja megvédeni a munkahelyeket, a magyarok magukra maradtak a válsággal.” – magyarázta a politikus.

 

Barkóczi Balázs közölte, a Demokratikus Koalíció szerint Orbán ma beismerte: ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem.

 

„Orbán Viktor már csak tudja, hogy miről beszél, hiszen most vette el 450 ezer kisadózó megélhetését. Látjuk, hogy mit tesznek. Előbb rászabadították a gazdaságra az orbáni inflációt, majd brutális megszorítócsomagot hajtottak végre a különadókkal, a kata eltörlésével és a rezsinöveléssel, most pedig előre szólnak, hogy senki se számítson kormányzati segítségre, tízkörömmel kapaszkodjunk a munkahelyeinkbe. A DK szerint a miniszterelnök pontosan tudja, hogy a Fidesz megszorító politikája csak még nagyobb károkat fog okozni és munkahelyeket fog megszüntetni.” – sorolta a képviselő, hozzátéve, rezsinövelés és munkahelymegszüntetés a Fidesz jelenlegi programja.

 

Barkóczi Balázs arra is kitért, hogy 12 évig hallgathatták az emberek Orbán Viktortól, hogy mindenük, amilyük van, az a teljhatalommal kormányzó Fidesznek az érdeme, mindenki a magyarokat irigyeli a világban, működik a magyar modell.

 

„12 éven át loptak el mindent ebben az országban az utolsó euró uniós támogatásig bezárólag, és tudatosan gyengítették a forintot. Most, amikorra ez orbáni inflációt eredményezett és gazdasági válságot okoztak ezzel, akkor széttárják a karjukat, hogy védjük meg mi, amink van, mert ez a kormány nem fog segíteni. Igaz a mondás, hogy bajban ismerszik meg a barát - most, hogy bajban van a gazdaság, kiderült, hogy az ország nem számíthat az Orbán-kormányra. A magyar gazdaságot mardosó tüzet Orbánék gyújtották meg és eszük ágában sincs eloltani.” – fűzte hozzá a szóvivő.

RSS
Kapcsolódó politikusok