Barion Pixel
A DK költségvetési módosító indítványt nyújtott be, hogy biztosítanak hárommilliárd forintot a társasházak felújításának támogatására

A DK költségvetési módosító indítványt nyújtott be, hogy biztosítanak hárommilliárd forintot a társasházak felújításának támogatására

2022.06.28.

A DK költségvetési módosító indítványt nyújtott be, hogy biztosítanak hárommilliárd forintot a társasházak felújításának támogatására

 

Tragikus baleset történt hétfőn, a VI. kerületben, ahol egy társasház tetőszerkezete leomlott. A helyszínen többen is megsérültek, a lakókat ki kellett költöztetni ideiglenesen. Ez az eset is rámutatott, hogy a főváros belső kerületeiben, így a VI-VII. kerületben is rengeteg rossz állapotú társasház van, amik sürgősen felújításra szorulnának.

Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció erzsébetvárosi és terézvárosi országgyűlési képviselője már a tragédia előtt költségvetési módosító indítványt nyújtott be az Országgyűlésben, hogy hárommilliárd forintot biztosítsanak a társasházak felújításának támogatására. A DK képviselője már a tavalyi évben is benyújtotta a javaslatot, ám akkor a Fidesz ezt leszavazta, reméljük, idén felelősebb döntést hoznak majd. Azon túl ugyanis, hogy a régi építésű házakat biztonságossá kell tenni, fontos, hogy meg is szépüljenek és energiahatékonnyá is tegyék ezeket. Ennek épp itt az ideje, mert több ilyen tragédia nem történhet meg!

DK Sajtóiroda

RSS
Kapcsolódó politikusok