Barion Pixel
Nyílt levélben szólítottuk fel a Fidesz fővárosi politikusait, hogy támogassák a DK Budapest-csomagját

Nyílt levélben szólítottuk fel a Fidesz fővárosi politikusait, hogy támogassák a DK Budapest-csomagját

2022.06.20.

Nyílt levélben szólítottuk fel a Fidesz fővárosi politikusait, hogy támogassák a DK Budapest-csomagját

 

Ezen a héten csütörtökön ismertette a Demokratikus Koalíció, hogy költségvetési módosító javaslatot nyújt be a Budapestet érintő költségvetési módosításról, ez a DK Budapest-csomagja. Ennek részeként egyebek mellett azt követeljük Orbán Viktor törvénytelen kormányától, hogy biztosítson 40 milliárd forintot környezetbarát tömegközlekedési járművek beszerzésére, hogy emelje a mostani 2,5-szeresére a közösségi közlekedés támogatását, hogy segítsen a sanyargatott önkormányzatoknak az utak felújításában, hogy vágja vissza a szolidaritási adó mértékét. Mindezt pedig egyszerűen lehetne finanszírozni a rogáni propagandaminisztérium jövő évi költségvetéséből.

 

A Demokratikus Koalíció a mai napon nyílt levélben fordult a Fidesz budapesti országgyűlési képviselőihez, fővárosi polgármestereihez és választókerületi vezetőihez, hogy őket is felszólítsa a Budapest-csomag támogatására. A DK szerint egyszer és mindenkorra elég volt abból a politikai boszorkányüldözésből, amit Orbán Viktorék lassan három éve folytatnak a budapestiek ellen. Most a fővárosi, fideszes politikusokon a sor, hogy színt valljanak: közel 2 millió tisztességes budapesti polgár vagy Orbán Viktor és törvénytelen kormánya fontosabb számukra.

 

Gy. Németh Erzsébet

A DK országgyűlési képviselője, korábbi főpolgármester-helyettes

RSS
Kapcsolódó politikusok