Barion Pixel
Kálmán Olga: Fideszes oligarchák gazdagodnak az élelmiszerárakon - A DK felszólítja a Fideszt, hogy ne emelje tovább az árakat!

Kálmán Olga: Fideszes oligarchák gazdagodnak az élelmiszerárakon - A DK felszólítja a Fideszt, hogy ne emelje tovább az árakat!

2022.05.22.

Kálmán Olga: Fideszes oligarchák gazdagodnak az élelmiszerárakon - A DK felszólítja a Fideszt, hogy ne emelje tovább az árakat!

 

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és frakciószóvivője sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet, mostanra már minden magyar család arról beszél, hogy mekkora élelmiszerdrágulás van Magyarországon, és mennyivel többet hagyunk a kasszánál egy-egy bevásárlás után. 

 

„A kimutatások szerint a legtöbb élelmiszer 20-30 százalékkal drágult alig egy év alatt, ezen pedig nem segített a kormányzati árstop sem. Mivel a Fidesz oligarchái az elmúlt években az élelmiszeripart is megszállták és számos vállalkozást kebeleztek be, megnéztük, hogy vajon ők tartózkodtak-e az áramelésektől. Hogy a “nemzeti nagytőkések”, ahogy a Fidesz hivatkozik rájuk, most legalább segítik a magyar családokat vagy inkább nyerészkednek rajtuk.” – foglalta össze a politikus, kiemelve, a valóság ezzel szemben lesújtó: mind Csányi Sándor, mind Mészáros Lőrinc cégei brutális áremeléseken vannak túl.

 

Kálmán Olga kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szégyene, hogy a Fidesz oligarchái gazdagodnak az élelmiszerdráguláson. 

 

A DK felszólítja a törvénytelen kormányt és az összes fideszes oligarchát, hogy fejezzék be az áremelést, legyen végre elég az élelmiszerek drágulásából! Emberileg és politikailag is visszataszító, hogy az új fideszes elit, az ország leggazdagabb emberei a magyar családok zsebében turkálnak, és a nehezen megkeresett mindennapi betevőn akarnak még gazdagabbak lenni!” – mondta a frakciószóvivő. 

 

Kálmán Olga arra is kitért, igaz ez a szintén Fidesz-közeli CBA-ra is, kifejezetten itt néztük meg, hogy mennyit drágultak a Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségeibe tartozó cégek élelmiszerei. 

 

„Végigvettük a Csányi Sándor tulajdonában álló Bonafarm csoport termékeit: a Mizo joghurttól a Pick téliszalámin és a Gála füstölt sonkán át a Valdor sajttal töltött pulykamellig számos terméket, és összességében több mint 20%-os drágulást tapasztaltunk. Hogy mondjak egy olyan példát, amit valószínűleg mindenki ismer, a Pick téliszalámiból 10 deka egy évvel ezelőtt 600Ft-ba került a CBA-ban, most 830Ft-ba kerül.” – sorolta a politikus, kiemelve, hasonló volt a helyzet a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Gallicoop termékeivel a pulyka párizsitől a májkrémig bezárólag, bebizonyosodott, hogy a Fidesz oligarchái húsbavágó áremeléseket hajtottak végre az elmúlt hónapokban.

 

kép forrása: 24.hu

RSS
Kapcsolódó politikusok