Barion Pixel
Kálmán Olga: A DK a jövőben is törvénytelennek fogja nevezni a kormányt az országgyűlésben

Kálmán Olga: A DK a jövőben is törvénytelennek fogja nevezni a kormányt az országgyűlésben

2022.05.19.

Kálmán Olga: A DK a jövőben is törvénytelennek fogja nevezni a kormányt az országgyűlésben

 

A DK a házbizottságban kérte számon Kövér Lászlót az országgyűlési képviselők szólásszabadságának meghirdetése miatt - A DK a jövőben is törvénytelennek fogja nevezni a kormányt az országgyűlésben

 

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és frakciószóvivője sajtótájékoztatón ismertette, hogy a parlament mai házbizottsági ülésén a Demokratikus Koalíció számonkérte Kövér Lászlót a hétfői parlamenti ülésnapon történtekért.

 

“Emlékezhetünk, miután Gyurcsány Ferenc arról beszélt napirend előtti hozzászólásában, hogy törvénytelennek tartjuk az Orbán-kormányt, Kövér László házelnök szó szerint azt mondta a DK elnökének, hogy “ez volt az első és utolsó olyan felszólalása, ahol törvénytelennek nevezhette a kormányt”. Megértjük, hogy Kövér Lászlónak mindez nem tetszik, a gond csak az, hogy az országgyűlési képviselőket véleményszabadság illeti meg az Országgyűlésben is, ezt pedig mind az Alaptörvény, mind a házszabály, mind az országgyűlési törvény világosan rögzíti.” - foglalta össze a politikus. Hozzátette, Kövér László nemhogy nem szabhat ki büntetést egy neki nem tetsző vélemény miatt, mégcsak a szót sem veheti el senkitől ilyen okból.

 

Kálmán Olga arra is kitért, hogy a Demokratikus Koalíció részéről Vadai Ágnes vett részt a házbizottsági ülésen, és mindezt konkrét törvényi hivatkozásokkal mondta el Kövér Lászlónak.

 

Vadai Ágnes azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a DK senki kedvéért nem fog öncenzúrát gyakorolni: még nagyon sokszor, nagyon sok felszólalásban fogjuk elmondani, hogy törvénytelennek tartjuk ezt a kormányt. Akkor is, ha ez Kövér Lászlónak vagy Orbán Viktornak nem tetszik. Mi minden adandó alkalommal el fogjuk mondani, hogy az Orbán-kormány törvénytelen. Arra kértük hát a házelnököt, hogy mondja el, mivel fenyeget minket és mégis milyen jogszabályi alapon, tekintve, hogy minden hatályos törvény és jogszabály kifejezetten védi a képviselők véleményszabadságát.” - magyarázta a frakciószóvivő.

 

Kálmán Olga elmondta, Kövér László erre azt válaszolta, hogy ő az Országgyűlés méltóságának megsértéseként értékeli azt, hogy mi törvénytelennek nevezzük a kormányt, ez pedig tilos.

 

“Így néz ki a gyakorlatban, ha a megszállók nyíltan megtagadják az olyan demokratikus és jogállami alapvetéseket is, mint a hatalmi ágak szétválasztása, a kormány ugyanis nem egyenlő a parlamenttel, a törvényhozás nem egyenlő a végrehajtó hatalommal. Nyilvánvalóan nem igaz, amit Kövér László mondott.” - fogalmazott a politikus.

 

A frakciószóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a házelnök ugyanakkor még komolyabb fenyegetést tett egy másik ügyben, miszerint az Orbán-rendszer összeomlása után feles többséggel is alkotmányozni kell a jogállam helyreállításáért.

 

“Kövér László azt helyezte kilátásba, hogy büntető törvénykönyv-módosítást fog kérni a Fidesztől, hogy ne lehessen ezt mondani, és ez számítson az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletnek. A TV-székház felgyújtói tehát alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletként értékelik a DK politikáját és véleményét, miszerint az Orbán-rendszer után kétharmad nélkül, egyszerű többséggel is alkotmányozással kell visszaállítani a jogállamot Magyarországon.” - zárta Kálmán Olga a sajtótájékoztatót.

RSS
Kapcsolódó politikusok