Barion Pixel
Sebián-Petrovszki László: Elképesztő érveléssel utasította el a rendőrség a feljelentésünket Rákay Philip és társai budavári önkormányzati lakásának ügyében

Sebián-Petrovszki László: Elképesztő érveléssel utasította el a rendőrség a feljelentésünket Rákay Philip és társai budavári önkormányzati lakásának ügyében

2022.01.11.

Sebián-Petrovszki László: Elképesztő érveléssel utasította el a rendőrség a feljelentésünket Rákay Philip és társai budavári önkormányzati lakásának ügyében

 

 

Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a rendőrség elutasította a Demokratikus Koalíció feljelentését Rákay Philip és társai budavári önkormányzati lakásának ügyében, mert a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint nem történt bűncselekmény.

 

A DK országgyűlési képviselője arra emlékeztetett: Bayer Zsolthoz vagy Palkovics László miniszterhez hasonlóan Rákay Philip is fillérekért jutott önkormányzati lakáshoz a budai várban. A történet szerint Rákay Philip és felesége vettek egy mindössze 24 négyzetméteres földszinti lakást Budapesten a 8. kerületben, majd napokon belül elcserélték egy sokkal értékesebb, 60 négyzetméteres önkormányzati lakás örökbérleti jogára a budai várban, mindössze havi 39 ezer forint bérleti díjért. Aztán, az az ember, akitől megvették a 8. kerületi kislakást, vissza is vásárolta magának attól, akivel Rákayék elcserélték a budai lakásra. Ez egy klasszikus ingatlanpanamának tűnik, ami miatt a DK feljelentést is tett – idézte fel a történteket Sebián-Petrovszki László.

 

A DK pártigazgatója elmondta: a Demokratikus Koalíciót arról tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a határozatában, hogy szerintük nem történt bűncselekmény, ezért a feljelentésünket elutasítják. „Hiába igaz, hogy Rákay Philip egy 8. kerületi, kisértékű földszinti garzonlakást adott a budai nagypolgári lakás bérleti jogáért; hiába igaz, hogy messze a piaci ár alatt, mindössze 39 ezer forintért bérlik; és hiába igaz, hogy a gyanús ügyletben nagyjából 2 hét leforgása alatt egy lakás kétszer is gazdát cserélt; a rendőrség szerint nincs itt semmi látnivaló, nem lesz következmény. A DK szerint ez kicsiben megmutatja a Fidesz-ország működését: amíg a Fidesz marad, addig maradni fog ez, a következménynélküliség is, csak a kormányváltás után lehet majd igazságot tenni” – fogalmazott a pártigazgató.

 

Sebián-Petrovszki hozzátette: figyelemreméltó, hogy a rendőrség milyen elképesztő érveléssel támasztotta alá a feljelentés elutasítását. „Határozatukban szó szerint szerepel az alábbi mondat: “a bérleti díjak vizsgálata kapcsán szükséges leszögezni, hogy önmagában azok esetleges alacsony mivolta nem keletkeztet vagyoni hátrányt”. Magyarán szólva a budavári fideszes ingatlanpanama akkor is törvényes lenne, ha Rákay Philip 1 forintot fizetne a lakásért havonta, örüljünk, hogy kifizeti érte egy külvárosi panellakás rezsidíját. A rendőrség arról is hosszan értekezik, hogy ha egy lakó valamit felújít az önkormányzattól bérelt lakásban, lefest egy falat vagy kicserél egy csapot, akkor azzal az önkormányzati vagyon gyarapodik, ennek örülnünk kell, hiába adják ki a lakást közben a piaci ár jelentéktelen töredékéért” – jelentette ki az országgyűlési képviselő, elismételve: csak a kormányváltás után lehet majd igazságot tenni a Fidesz budavári ingatlanpanamájának ügyében is, ezért 2022-ben az a nemzeti érdek, hogy búcsút mondjunk az Orbán-kormánynak és elszámoltassuk a bűnösöket.

RSS
Kapcsolódó politikusok