Barion Pixel
Gy. Németh Erzsébet: Megvédjük Budapestet, bárhogyan is támadja a kormány

Gy. Németh Erzsébet: Megvédjük Budapestet, bárhogyan is támadja a kormány

2021.11.17.

Gy. Németh Erzsébet: Megvédjük Budapestet, bárhogyan is támadja a kormány

 

A Főváros Napján ma Budapest egyesítésénék 148. évfordulóját ünnepeljük. Ilyenkor gondolunk hálával mindazokra, akik sokat tettek Budapestért a múltban és azokra is, akik nap, mint nap tesznek a városért a buszainkon, köztereinken, idősotthonainkban, kulturális intézményeinkben. Budapest napján, Budapest miatt és miattuk sem tehetjük meg, hogy ne álljunk ki a városunkért.

A Demokratikus Koalíció egész közössége nevében, főpolgármester-helyettesként felháborítónak tartom azt a támadássorozatot, amelyet nap mint nap kell elszenvednie minden budapestinek pusztán azért, mert két évvel ezelőtt nem Orbán Viktor helytartójára szavazott. A DK ahogy eddig, úgy a jövőben is ki fog állni a budapestiekért! Akárhogyan is próbálkozik a kormány, a fővárosiak közösségét nem tudja egymás ellen hangolni. Budapest pedig a támadások közepette erősebb lesz, mint az elmúlt 148 évben valaha, ezt is ünnepeljük a Főváros Napján.

Gy. Németh Erzsébet 
Humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK fővárosi frakciójának vezetője

RSS
Kapcsolódó politikusok