Barion Pixel
Kálmán Olga: A kormány azonnal adjon magyarázatot a vadászati kiállítást érintő botrányok kapcsán!

Kálmán Olga: A kormány azonnal adjon magyarázatot a vadászati kiállítást érintő botrányok kapcsán!

2021.11.11.

Kálmán Olga: A kormány azonnal adjon magyarázatot a vadászati kiállítást érintő botrányok kapcsán!

 

Újabb botrány a vadászati kiállítás körül. Ma éppen az derült ki, hogy közel százmilliós összegű megbízásokról nem hajlandó elszámolni vadászati kiállítást szervező állami cég. Az eddig is több mint 70 milliárd forintnyi közpénzt maga alá temető esemény kapcsán azt hihettük, hogy Orbán emberei már nem tudnak több pénzt ellopni a világjárvány közepén, de bebizonyosodott: a vadászati kiállítás értelmetlenségénél csak Orbán bandájának közpénzéhsége és gátlástalansága nagyobb.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy hetente dőlnek ki újabb és újabb csontvázak Semjén Zsolt fővadász és sleppjének szekrényéből. A DK szerint egyértelmű, ahogyan a kormány nem tudott elszámolni a vadászati kiállítás szervezési költségeivel, úgy most a háttértanulmányok kapcsán is a saját hazugságspiráljukba tekeredtek. Ki kell mondani: a vadászati világkiállítás az év egyik legnagyobb korrupciós ügyévé nőtte ki magát. Felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal tisztázzák magukat! Hozzák nyilvánosságra a vadászati kiállításhoz megrendelt háttértanulmányok költségeit!

Kálmán Olga 
A DK elnökségi tagja 

RSS
Kapcsolódó politikusok