Barion Pixel
Gy. Németh Erzsébet: A rendőrség nem hajlandó nyomozni a hármas metró és a Biodóm ügyben

Gy. Németh Erzsébet: A rendőrség nem hajlandó nyomozni a hármas metró és a Biodóm ügyben

2021.08.06.

Gy. Németh Erzsébet: A rendőrség nem hajlandó nyomozni a hármas metró és a Biodóm ügyben 

 

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje az ellenzéki előválasztáson, valamint humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettes sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet: aki itt él Orbán uralma alatt Magyarországon, tisztában van azzal, hogy olyan beruházás az ő rendszerükben és irányításuk alatt még nem volt, amiből a maguk tisztes hasznát ki ne szedegették volna. 

 

„Jó néhány ilyen korrupciós ügyet lehet találni, ha az ember utánanéz, különösebben mélyre nem is kell ásni. Én két ügyet szeretnék most kiemelni ezek közül. Az egyik az állatkerti biodóm építése, a másik pedig a hármas metró „felújított” kocsijainak ügye. Minkét ügyben az új fővárosi vezetés feljelentést tett hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt.” – foglalta össze a politikus. Hangsúlyozta, a rendőrség azonban – sok más ilyen ügyhöz hasonlóan – nem hajlandó végezni a munkáját, a feljelentéseket „bűncselekmény hiányában”, zéró nyomozás után lezárták. 

 

Gy. Németh Erzsébet kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint mindent elárul az, ahogyan a hatóságok – legyen szó rendőrségről, ügyészségről, NAV-ról vagy az Állami Számvevőszékről – ma Magyarországon működnek. 

 

„Az egész nagy, ragacsos, korrupciós pókháló, a megfelelő pozícióba helyezett megfelelő emberekkel egy óriási védőháló, ami Orbánt és társait hivatott védeni. Abban tévednek rettenetesen nagyot, hogy ennek egyszer nem szakad vége. Mi, európai magyarok ugyanis ezért dolgozunk, hogy a 2022-es kormányváltás után ne maradjon büntetlenül egyetlen ilyen ügy sem, hogy a hatóságok ne a bűnözőket védjék, hanem a munkájukat végezzék, hogy az elvileg fejlődést szolgáló beruházások ne ellopható milliárdokat jelentsenek!” – foglalta össze a DK politikusa. 

 

Gy. Németh emlékeztetett, hogy a  hármas metró kocsijainak felújításával kapcsolatban korábban már többször felhívta a figyelmet: elképesztően rossz döntés volt új szerelvények vásárlása helyett a „régi kriptaszökevényeket” felújítani, de a tarlósi városvezetés anno meghajolt Orbán Viktor akarata előtt. 

 

„Az, hogy klíma nélküli, elavult kocsikat kaptunk csillagászati összegért, 70 milliárd forintért, semmiképp sem szolgálja a budapestiek érdekét, viszont elég gyanúsan túlárazott üzlet. Ezért is indítottunk vizsgálatot a Fővárosban, és ezért tettem feljelentést is. A Biodóm problémája sem ismeretlen a nyilvánosság előtt. A Biodóm-beruházás anno 12 milliárd forint körüli összegről indult és a vége több, mint 65 milliárd forint lett volna. Ugye ez a fajta árképzés ismerős lehet például a Vadászati Világkiállítás kapcsán is, ahol szintén durván és alattomosan szálltak el a költségek.” – hívta fel a figyelmet a politikus, hozzátéve: felmerül a kérdés, hogy mi történt ennél a beruházásnál, miért lett túlárazva az állatkerti látványosság. 

RSS
Kapcsolódó politikusok