Barion Pixel
A DK kezdeményezi az Európai ügyek bizottságának összehívását a melegellenes törvény miatt!

A DK kezdeményezi az Európai ügyek bizottságának összehívását a melegellenes törvény miatt!

2021.06.24.

A DK kezdeményezi az Európai ügyek bizottságának összehívását a melegellenes törvény miatt!

 

Dr. Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Orbán-kormány rendszeresen tesz róla, hogy a gyűlöletpolitikájával a világsajtóba kerüljön.

 

Az elmúlt napokban ez a pedofiltörvénynek hazudott, valójában melegellenes törvénnyel sikerült, ami egy újabb, Oroszországot idéző káros és kirekesztő törvény az LMBTQ közösségekkel szemben. Az világos, hogy a 2022-es kormányváltás után ez a törvény a többi fideszes gazemberséggel együtt fog menni a kukába, de nekünk, európai magyaroknak mindent el kell követnünk azért, hogy addig se maradhasson hatályban.” - foglalta össze a politikus.

 

Oláh Lajos bejelentette, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjeként és a parlament Európai Ügyek Bizottságának tagjaként kezdeményezi, hogy hívjuk össze a bizottságot és hallgassák meg Varga Judit igazságügyi minisztert az ügyben. 

 

“Jogunk van tudni, hogy mi történt a törvénnyel kapcsolatos brüsszeli meghallgatáson, ahogy minden magyarnak joga van tudni, hogy milyen következményekkel fog szembenézni az ország az Orbán-kormány újabb vállalhatatlan és kirekesztő törvénye miatt. A DK szerint mind a magyaroknak, mind az országnak az lenne a legjobb, ha a kormány módosítaná a törvényt és mindent kivenne belőle, ami összemossa a pedofil bűncselekmények elkövetőit a meleg közösség tagjaival.” - mondta a politikus, hangsúlyozva,  szóljon a pedofiltörvény a pedofilokról, hiszen ebben az ügyben nincs vita a kormány és az ellenzék között.

 

Oláh Lajos elmondta, Európa és az európai döntéshozók az elmúlt napokban világossá tették, hogy mit gondol a világ civilizáltabb fele a kormány melegellenes törvényéről.

 

“Ez szégyen, amit nekünk, ellenzékieknek és európai magyaroknak kell majd lemosnunk az országról. Ez legkésőbb 2022-ben meg fog történni, de nem maradhatunk csendben addig sem. A Fidesz melegellenes törvénye a gonoszság és a gyűlöletpolitika terméke, amely újabb Szájer Józsefeket, titkolózó, magukat felvállalni nem merő embereket fog csak kitermelni, méghozzá egy rövidtávú pártpolitikai érdek, pár szavazat kedvéért.” - mondta zárásként Oláh.

RSS
Kapcsolódó politikusok