Barion Pixel
Gy. Németh Erzsébet: Több ezer egészségügyi dolgozó tervez felmondani - A DK javaslatai

Gy. Németh Erzsébet: Több ezer egészségügyi dolgozó tervez felmondani - A DK javaslatai

2021.06.18.

Gy. Németh Erzsébet: Több ezer egészségügyi dolgozó tervez felmondani - A DK javaslatai 

 

Gy. Németh Erzsébet, humán ügyekért felelős főpolgármester helyettes, valamint a DK jelöltje az ellenzéki előválasztáson, pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy országos demonstrációra készül a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, mivel csak a felmérésüket kitöltők között is több mint 1600 olyan egészségügyi dolgozó van, aki felmondani készül. 

 

„Ha ez az arány igaz az összes egészségügy dolgozóra, az azt jelenti, hogy több ezer egészségügyi dolgozó készülhet elhagyni a pályát a kormány járvány alatt hozott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénymódosítása miatt. Mivel már most is legalább 20 ezer ember hiányzik az egészségügyből, ez egyet jelentene a magyar állami egészségügy végével.” – foglalta össze a politikus. 

 

Gy. Németh Erzsébet közölte: a Demokratikus Koalíció humán ügyekért felelős főpolgármester-helyetteseként pontosan tudja, hogy ez nagymértékben érintené a budapesti kórházakat is, ahova eddig még el lehetett küldeni azokat a betegeket, akiknek a lakhelyén már eddig sem működött megfelelően az egészségügy. 

 

„Ha újabb ezrek fognak felmondani a kórházainkban, akkor ennek vége, a budapesti egészségügy a budapestiek ellátására sem lesz elegendő. A DK szerint azt kell tenni, amit a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára javasolt: fel kell függeszteni a káros, egyeztetés nélkül elfogadott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény, és meg kell kezdeni az egészségügy humán erőforrásának fejlesztését.” – ismertette a politikus, emlékeztetve Dobrev Klára szavaira, miszerint legalább 3 ezer új orvost, 9 ezer új ápolót és 500 új háziorvost kell munkába állítani a következő években, ha meg akarják erősíteni a magyar egészségügyet.

 

Gy. Németh Erzsébet arra is kitért, hogy a kormány a lehető legrosszabbkor fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény, a járvány harmadik hullámának elején. 

 

„Akkor több mint 4 ezer egészségügyi dolgozó mondott fel, most pedig akár még ennél többen is hagyhatják ott a kórházainkat és a magyar egészségügyet. Ez már nem csak rossz kormányzás, nem csak egészségügy-ellenes politika, ez hazárdjáték az emberek életével. Ha ezt a törvényt nem függesztik fel minél hamarabb, és nem kezdődik el az egészségügyben lévő emberhiány csökkentése, akkor nem fogunk gyógyuláshoz jutni. Sem vizsgálatokhoz, sem műtétekhez, sem semmihez.” – mondta zárásként a politikus. 

RSS
Kapcsolódó politikusok